Tenisz: két válogatottunk is érdekelt a korosztályos fedett Eb-ken

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.02.16. 11:57
Címkék
Az U16-os fiú teniszválogatott péntektől vasárnapig Franciaországban, míg az U14-es leánycsapat csütörtöktől szombatig Csehországban szerepel a fedett pályás korosztályos Európa-bajnoki nyolcas döntőben.

Legutóbb öt évvel ezelőtt fordult elő, hogy két magyar csapat is kvalifikálta magát a teniszezők fedett pályás utánpótlás Európa-bajnokságára, idén viszont az U16-os fiú- és az U14-es leányválogatottnak köszönhetően a mieink ismét két korosztályos nyolcas döntőben lesznek érdekeltek.

A Nemcsek Gréta, Kálmán Luca, Mihálka Anna összeállítású U14-es lányok már csütörtök délután megkezdik szereplésüket a csehországi Rakovnikban zajló kontinenstornán. Mivel a válogatott a második helyen abszolválta a selejtezőt, így biztos volt, hogy kiemelttel, vagyis csoportgyőztessel találkozik az Eb negyeddöntőjében.

A mieink a negyedik kiemelt franciákat kapták a sorsoláson.

Amennyiben a Mihálka Attila vezette lányok nyernek az első körben, az elődöntőben a törökök vagy a csehek várhatnak rájuk.

Eközben a Kincses Kolos, Nagy Botond, Major Áron felállású U16-os fiúk péntektől a franciaországi Marcq-en-Baroeulben szerepelnek az Európa-bajnokságon. Miután a Fekete Rudolf irányította együttes megnyerte a selejtezőcsoportját, kiemeltként várhatja csütörtöki délutáni sorsolást –

a lehetséges negyeddöntős ellenfelek: Horvátország, Németország, Spanyolország és Nagy-Britannia válogatottja.

„A franciaországi nyolcas döntőben nyilván nem mi leszünk a legesélyesebbek, de persze szeretnénk minél több meccset nyerni, és kiélvezni, hogy a legjobbak között szerepelhetünk" – nyilatkozta a selejtezőcsoport megnyerése után az esélyekről Kincses Kolos.

(Kiemelt képen (balról): Kálmán Luca, Mihálka Attila szövetségi edző, Nemcsek Gréta és Mihálka Anna / Forrás: MTSZ)

Legfrissebb hírek

A Bayer Leverkusenből szerződtethet magyar fiatalt az ETO FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 perce

Téli olimpia: tovább menetel a brit és az amerikai curling vegyes páros

Téli olimpia 2026
8 perce

Polgár Judit a földre szállt Garri Kaszparovot már le tudta győzni

Egyéb egyéni
26 perce

Világklasszisok előtt mutatkozott be az új szintre lépő magyar kerékpárcsapat

Kerékpár
1 órája

Téli olimpia: magyar rövid pályás gyorskorcsolyázóknak tetszik a versenyhelyszín

Téli olimpia 2026
1 órája

Eden Hazard: Sosem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo

Minden más foci
1 órája

Modell, többszörös olimpikonok, nagy feltámadó és fiatal csillagok – a téli olimpia legnagyobb sztárjai

Téli olimpia 2026
1 órája

Atlétika: dopping miatt eltiltották a 10 mérföld világcsúcstartóját

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik