Birkózás: Kiss Balázs a KIMBA edzőjeként tért vissza a szőnyegre

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
2023.03.10. 09:02
Címkék
A kötöttfogásúak mezőnyében világbajnoki arany- és Európa-bajnoki ezüstérmes Kiss Balázzsal bővült a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia edzői stábja: a 40 éves, korábbi kiváló versenyzőtől élesben, a szőnyegen tanulhatnak az akadémisták.

A múlt év elején új időszámítás kezdődött a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián, hiszen a Tokióban olimpia bajnoki címet szerző Lőrincz Tamás lett a csepeli központi utánpótlás-nevelőműhely szakmai igazgatója. Ugyanakkor a KIMBA-n nem Lőrincz az egyetlen korábbi nagy bajnok, akitől tanulhatnak a – elsősorban kötöttfogású – fiatalok, hiszen München (1972) olimpiai aranyérmese, dr. Hegedüs Csaba nagykövetként, szakmai főtanácsadóként segíti a munkát, míg a fiatalabb generációt képviselők közül a világbajnok Korpási Bálint az ősszel csatlakozott szakmai stábhoz, a legfrissebb edzőigazolás pedig a szintén vb-győztes Kiss Balázs, aki két évvel ezelőtt hagyott fel az aktív birkózással, miután 38 esztendősen Eb-ezüstöt nyert.Lőrincz Tamás lett a csepeli központi utánpótlás-nevelőműhely szakmai igazgatója. Ugyanakkor a KIMBA-n nem Lőrincz az egyetlen korábbi nagy bajnok, akitől tanulhatnak a – elsősorban kötöttfogású – fiatalok, hiszen München (1972) olimpiai aranyérmese, dr. Hegedüs Csaba nagykövetként, szakmai főtanácsadóként segíti a munkát, míg a fiatalabb generációt képviselők közül a világbajnok Korpási Bálint az ősszel csatlakozott szakmai stábhoz, a legfrissebb edzőigazolás pedig a szintén vb-győztes Kiss Balázs, aki két évvel ezelőtt hagyott fel az aktív birkózással, miután 38 esztendősen Eb-ezüstöt nyert.

Nem titkolom, a legfőbb motivációt az jelentette, hogy nagyon hiányzott már a birkózás, kicsit beállni az edzéseken a fiatalok közé

– kezdte az Utánpótlássportnak Kiss Balázs, aki a csepeli edzői munkája mellett a BVSC-Zugló szakosztály-igazgatójaként is tevékenykedik. – Miután 2021-ben visszavonultam, megkezdtem a civil életemet, családot alapítottam, így tavaly – egy-két edzést leszámítva – szinte egyáltalán nem birkóztam, miközben az életem azt megelőző huszonkilenc évében a sport töltötte ki a mindennapjaimat.

Az elmúlt másfél év tudatosította bennem, hogy szeretnék még időnként visszatérni a szőnyegre, visszaállni az edzésekre, mert iszonyatosan hiányzott az egész miliő.

Természetesen rengeteget köszönhetek a sportágnak, így szerettem volna valamit visszaadni ebből. Aktív versenyzőként már nincs lehetőségem erre, de edzőként még igen, szóval ilyen formában próbálok átadni minél többet az évtizedek alatt felhalmozott tapasztalataimból és tudásomból.”

Kiss februárban kezdte meg a munkát trénerként, és heti két-három alkalommal tart edzéseket a KIMBA kötöttfogású alapprogramos akadémistáinak.

„Nagyon élvezem az új szerepkört, de még nagyon az elején járok az edzői pályának, nyilván sokat kell tanulnom. Ez másik szakma, számomra teljesen új kihívás, de igyekszem hasonló alázattal és elhivatottsággal tenni a dolgomat, mint egykoron versenyzőként. Eddig csak is pozitív benyomásokról tudok beszámolni, a fiatalok jól fogadják az instrukciókat – nyilatkozta az egykori klasszis. –

Emlékszem, amikor annak idején fiatalon bekerültem a felnőttválogatottba, akkor fejlődtem a legtöbbet, amikor kipróbálhattam magam a nagy elődök, Virág Lajos, Bárdosi Sándor vagy éppen Deák-Bárdos Mihály ellen. Bízom benne, hogy olyasmit tudok átadni én is az akadémistáknak, amit korábban én is kaptam az idősebbektől.
Kiss Balázs (balra) és Lőrincz Tamás Forrás: KIMBA
„Nagyon fontosnak – egyfajta küldetésemnek is – tartom, hogy azok a korábbi versenyzők, egykori pályatársaim, akik eredményes pályafutást tudhatnak maguk mögött, lehetőleg ne távolodjanak el a szeretett sportágunktól, hanem az összegyűjtött sok-sok tapasztalatot valamilyen formában adják át a következő generációnak – mondta már Lőrincz Tamás szakmai igazgató. – Kiss Balázs pedig nemcsak az elért sikerei révén lehet példaképe a fiataloknak, hanem a kivételes mentalitása, a személyisége miatt is."

(Kiemelt kép forrása: KIMBA)

Legfrissebb hírek

Osztrák jégkorongliga: az FTC és a Volán is kikapott, az egymás elleni meccs dönt a playoffba jutásról

Jégkorong
9 perce

Reakció a változásokra: az IFAB véget vethet a hosszú bedobásoknak

Minden más foci
40 perce

Egygólos sikert követően előnyben a BJA HC a férfi jégkorong ob I döntőjében

Jégkorong
1 órája

Remek sikerek: Fritsch és Takács bronzérmes Tiranában!

Birkózás
1 órája

Szurkolói járatokat indít a Wizz Air a Ferencváros Braga elleni El-meccsére

Európa-liga
1 órája

Kalandos indulás után bronzérmet nyert Bogár János Görögországban

Csupasport
1 órája

Márton Viviana kilencedik lett a tekvandósok Bulgária Openjén

Egyéb egyéni
1 órája

NB I: DVSC–MTK

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik