Kézilabda: tovább robog a NEKA az U16-os fiúélvonalban

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.03.18. 21:03
Címkék
Nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt szoros a versenyfutás az U16-os első osztályú fiú kézilabda-bajnokságban: a NEKA mindössze két ponttal vezet a Ferencváros előtt, a két csapat pedig hamarosan újra összecsap egymással.

Óriási izgalmak várhatók az U16-os élvonalbeli fiú kézilabda-bajnokság hajrájában, az első három helyezett ugyanis négy pontot belül áll a tabellán, és mivel négyes döntőt ebben a korosztályban nem rendeznek (a bajnokság sincs felosztva Keleti és Nyugati csoportra), minden mérkőzésnek kiemelt fontossága van a végeredmény szempontjából.

A Nemzetki Kézilabda Akadémia az U20-as és az U18-as első osztályú bajnokságban is magabiztosan vezeti a csoportját, a két korosztályos csapat egy vereség kivételével az összes eddigi mérkőzését megnyerte az alapszakaszban. Az U16-osok sem maradnak le tőlük az eredményeiket tekintve, hiszen a fiatalok

tizennyolc fordulót követően tizenhét győzelemmel és egy vereséggel állnak a pontvadászat élén.

Egyedül a második helyen érkező Ferencváros tudta őket legyőzni október végén, a fővárosiak Balatonbogláron diadalmaskodtak 29–12-re. A NEKA játékosaira kulcsfontosságú bajnokik várnak a következő hetekben: március végén idegenben vághatnak vissza az FTC-nek, előtte viszont még az őket négy pontos távolságból követő, harmadik BFKA-Veszprém gárdájával is összecsapnak.

A veszprémiek egy hónappal ezelőtt idegenben győzték le a Ferencvárost, amivel beléptek a „dobogósok csatájába”, ha pedig jövő pénteken a NEKA-t is sikerül megtréfálniuk, akkor még szorosabbá teszik az állást az utolsó fordulók előtt. 

(A kiemelt képen: a NEKA magabiztosan nyert márciusban a VS Dunakeszi ellen /Fotó: Tompos Gábor,NEKA)

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
5 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
5 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
5 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik