Ökölvívás: Horváth Laura a magyar csapat negyedik érmese az ifi Eb-n

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.04.28. 20:55
Címkék
Megvan a magyar csapat negyedik érmese a jereváni ifjúsági ökölvívó Európa-bajnokságon: Horváth Laura (50 kg) örmény ellenfelet győzött le a negyeddöntőben, míg Frank Dániel a legjobb nyolc közé jutott, Horváth Kármen és Drobilits Adrienn viszont kiesett.

Az örményországi ifjúsági ökölvívó Európa-bajnokság első három napja egyaránt hozott magyar győzelmeket, sőt érmeket is, hiszen az már a sorsolásnál eldőlt, hogy Komjáthi Nóra (81 kg) és Szira Zsófia (+81 kg) a legjobb négy között kezdi majd meg a szereplést a kontinensviadalon, míg Kovács Nikolett (70 kg) a tavalyi bronzérme után idén is felállhat az esemény dobogójára, miután csütörtökön a negyeddöntőben az orosz Alekszandra Frolovát győzte le.Komjáthi Nóra (81 kg) és Szira Zsófia (+81 kg) a legjobb négy között kezdi majd meg a szereplést a kontinensviadalon, míg Kovács Nikolett (70 kg) a tavalyi bronzérme után idén is felállhat az esemény dobogójára, miután csütörtökön a negyeddöntőben az orosz Alekszandra Frolovát győzte le.

Ehhez a sorhoz csatlakozott pénteken az 50 kilogrammosok között induló Horváth Laura: az ifjú bokszoló a negyeddöntőben kezdett, örmény ellenféllel szemben kellett felvennie a kesztyűt. A csepeli versenyző dinamikus produkciójának köszönhetően a vetélytársára többször is számolni kellett, az orvosi sarkot is megjárta, a bíró pedig a második menet közepén beszüntette az összecsapást.

Ikertestvére, Kármen (48 kg) szintén hazai versenyzővel csapott össze, ám 4:1-re alulmaradt, ahogyan a küldöttség egyetlen elsőéves leányindulója, Drobilits Adrienn (52 kg) is, aki rutinosabb belga ökölvívótól kapott ki.

Frank Dániel Forrás: MÖSZ

A fiúk között egy bokszolónak szurkolhattunk: a szintén elsőéves ifi Frank Dániel (57 kg) a szlovák Dusan Bobek ellen mérette meg magát, sikerrel. A KSI versenyzője a technikai tudását és a gyorsaságát is megcsillogtatva egyhangú pontozással nyert, bejutott a negyeddöntőbe, és egy lépésre került az éremtől. 

(Kiemelt képünkön: (balról) Horváth Kármen, Drobilits Adrienn és az érmet szerző Horváth Laura Forrás: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Keresztes Krisztián: Ha hiszel magadban, te fejeled el a labdát

Légiósok
10 perce

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
33 perce

Ennyit ér manapság a klubhűség? Édesanyjával együtt sírt a Betis elküldött támadója – videó

Spanyol labdarúgás
41 perce

Nagy Zsolt: Most kerek minden, jó irányba tartunk

Labdarúgó NB I
46 perce

Ismét megdöntötte nyári költekezési rekordját a Premier League

Angol labdarúgás
1 órája

Nézőcsúcs és sporttörténelem a VI. Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
1 órája

BAJNOKOK LIGÁJA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Bajnokok Ligája
1 órája

A 10-es mez: mi állhat Kanikovszki eladása mögött és ki lesz a következő?

Labdarúgó NB I
1 órája