Torna: Závory Szilárd a legemlékezetesebb ugrásaival búcsúzott ifiként

2023.04.14. 09:03
Címkék
A KSI 17 éves tornászával, Závory Szilárddal az után beszélgettünk, hogy meglepetésre bronzérmet szerzett az ugrás szerenkénti döntőjében az ifjúsági világbajnokságon, s ezzel a magyar csapat egyetlen dobogósa lett Antalyában. Laufer Béla tanítványa a hazai tornasport második korosztályos vb-érmét nyerte, ugrásban az elsőt.

– A tavalyi, müncheni ifjúsági Európa-bajnokságon még nyújtón és gyűrűn szerepeltél a legjobban: mindkettőn bejutottál a szerenkénti döntőbe, majd ott nyolcadik lettél. Előzetesen is egyértelmű volt, hogy most már az ugrás lehet a legerősebb szered?– A tavalyi, müncheni ifjúsági Európa-bajnokságon még nyújtón és gyűrűn szerepeltél a legjobban: mindkettőn bejutottál a szerenkénti döntőbe, majd ott nyolcadik lettél. Előzetesen is egyértelmű volt, hogy most már az ugrás lehet a legerősebb szered?

– Természetesen, most is képben volt a nyújtó meg a gyűrű, de úgy tűnt, hogy jelenleg ugrásban, illetve talajon lehet a legnagyobb esélyem a döntőre. Ugrásban tavaly például kilencedik lettem az Eb-n, szóval éppen hogy lecsúsztam a nyolcas fináléról. Összességében ezen a négy szeren van nemzetközi szinten is igazán versenyképes gyakorlatom. Az Eb-n nyújtón és gyűrűn lehetett könnyebben bekerülni a döntőbe, ez Törökországban pont fordítva volt. Szóval előzetesen a két szerenkénti, valamint az egyéni összetett döntőben bíztam.

– Az összetett verseny viszont végül nem úgy sikerült, ahogyan azt vártad. Csak a 46. lettél.

– Bosszantott, mert három szeren, talajon, nyújtón és lovon is nagyot rontottam, így nem maradt reális esélyem a legjobb huszonnégy közé kerülni. Pedig a háromból, ha, mondjuk, csak a nyújtót és talajt megcsinálom jentősebb hiba nélkül, simán döntőbe juthattam volna. Most 74 pont körül tornáztam, 76-tól már meglett volna a döntő, ráadásul a tavalyi Eb-n 77,6-ot is összehoztam már. Ugyanakkor az ugrásnak rendkívül örültem, negyedikként zártam a selejtezőt, és sikerült az áhított döntős szereplés is.

– Mivel lemaradtál az egyéni összetett döntőjéről, a szerdai selejtezők után csak vasárnap volt jelenésed a porondon. A három szünnap alatt fejben vagy fizikailag volt nehezebb élesnek maradni?

– Nagyon hosszúnak tűnt az a három nap. Főleg azért, mert akkor már csak ugrottam az edzéseken, a többi szerre nem is mentem fel. Sajnos be is állt a combom, annyira, hogy szombaton végül nem tudtam ugrani. Még vasárnap is fájt kicsit, de szerencsére sikerült kizárnom ezt a problémát, és jól megcsinálni mindkét gyakorlatomat.

– A selejtezős pontszámodhoz képest két és fél tizedet javítottál a döntőre, ez pedig sokáig első helyet ért; már csak ketten voltak hátra, amikor még te vezettél. Ekkor megfordult a fejedben, hogy ebből akár arany is lehet?

– Amikor a selejtezőt megnyerő bolgár srác elrontotta, és már csak ketten maradtak, hirtelen fel se fogtam, hogy már biztosan érmesnek mondhatom magamat. De aztán a csapattársam, Zámbori Zala felvilágosított erről... A legvégén az olasz és a kanadai fiú egyaránt megelőzött, de cseppet sem éreztem csalódottságot, mert már magának az éremnek is iszonyatosan örültem, a színe már csak részletkérdés volt.

– Ezek voltak pályafutásod legjobban sikerült ugrásai?

– A legemlékezetesebbek mindenképpen. A pontszámot illetően akadt már jobb gyakorlatom, de figyelembe véve a tét súlyát, illetve hogy a bírók szerintem kicsit szigorúan pontoztak a döntőben, majdnem a legjobbamat nyújtottam, úgyhogy nincs okom panaszra. Ennél jobban nem is zárhattam volna az utánpótláséveimet.

(Kiemelt kép forrása: MATSZ/Freschli József)

Legfrissebb hírek

A City és a Chelsea „kezén” több mint 1.7 milliárd euró folyt át, de a Liverpool zárt a legnagyobb mínuszban nyáron

Angol labdarúgás
33 perce

Női röplabda Eb: a szerbek az elődöntőben

Röplabda
40 perce

Vuelta: nagyszerű előkészítés után újabb Brennan-diadal

Kerékpár
53 perce

Lamine Yamal: Mindig sokat beszélnek mindenről, ami velem történik, de nagyon boldog vagyok

Spanyol labdarúgás
54 perce

Elhunyt az Eb-ezüstérmes birkózó, Rusznyák József

Birkózás
1 órája

Aranylabdástól korábbi Premier League-sztárokig: nyolc ingyen igazolható játékos, aki még csapatot keres

Angol labdarúgás
1 órája

Videoton: érkezik a Puskás Akadémia csatára, szegedi védő is jöhet – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

Kajak-kenu: Csikós, Varga és Fejes nyerte meg a kieséses viadalt Szolnokon

Kajak-kenu
2 órája