Asztalitenisz: Szántosi és Molnár is öt-öt arannyal zárta az ifi ob-t

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2023.05.22. 16:22
Címkék
Az U17-esek között bemutatott duplázásuk után Szántosi Dávid és Molnár Kendra egyaránt további három-három arannyal gyarapította elsőségei számát a Gödöllőn és az Ormai-csarnoban rendezett ifjúsági asztalitenisz országos bajnokságon.

Mint azt korábban megírtuk, az U17-es és U19-es asztaliteniszezők országos bajnokságának első napján a fiúk között Szántosi Dávid (Szarvasi Körös ASE), míg a lányok mezőnyében Molnár Kendra (Statisztika UAK) is két-két győzelemmel rajtolt, miután egyesben és párosban is mindketten diadalmaskodtak a fiatalabb korosztályban.Szántosi Dávid (Szarvasi Körös ASE), míg a lányok mezőnyében Molnár Kendra (Statisztika UAK) is két-két győzelemmel rajtolt, miután egyesben és párosban is mindketten diadalmaskodtak a fiatalabb korosztályban.

A második napon a vegyes párosokkal folytatódott a program a Marczibányi téren.

Szántosi és Molnár ezúttal egymás oldalán indult, és közösen vitték tovább a sikersorozatot: az U19-esek és az U17-esek között is a dobogó legfelső fokára állhattak fel, mindkétszer 3:0-ra nyerve a fináléban.

Az idősebbek versenyében a Wei Chen Yu, Balogh Ágnes Kira (Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub, Békési Ifjúsági Asztaliteniszért Alapítvány), az U17-esek viadalán pedig a Varga Botond, Barcsai Sophie (High Life SE, Statisztika) kettőst felülmúlva a döntőben.

Vasárnap az U19-esek egyes és páros küzdelmeivel zárult az országos bajnokság. A fiúknál ismét érvényesült a papírforma:

Szántosi Dávid és Lei Balázs vívta az aranycsatát Gödöllőn, ám az U17-es döntőhöz képest most Szántosi nem 4:0-ra, hanem 4:3-ra verte soltvadkerti riválisát, s ezzel már az ötödik bajnoki címét gyűjtötte be.

Párosban viszont nem jött össze a hatodik, miután a Lei Balázs, Varga Botond duóé lett a győzelem; Szántosi Dávid és Wei Chen Yu zárt másodikként.

Eközben Molnár Kendra is bezsebelte az ötödik aranyát, méghozzá Balogh Ágnes Kira oldalán párosban, a döntőben Tölgyes Dorottyát (Nyírbátori ASE) és Volentics Annát (Városi Sportegyesület Dunakeszi) legyőzve. Az egyesben aztán Volentics megállította Kendrát az elődöntőben, aki így harmadikként végzett.

Majd Volentics Anna a fináléban magabiztosan, négy játszmában szerezte meg a bajnoki címet a pécsi Nagy Judit ellen.

(Kiemelt képen: Szántosi Dávid és Molnár Kendra a dobogó tetején az U17-esek vegyes páros versenyszámában a korosztályos ob-n Forrás: Statisztika UAK)

Legfrissebb hírek

Nyolc között a címvédő a női röplabda Eb-n

Röplabda
45 perce

Debrecenben nyert a címvédő Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Tronchon mindenkit meglepett Elchében

Kerékpár
1 órája

A világ egyik legrangosabb kerékpárversenyén indul az MBH

Kerékpár
1 órája

Gazdag Dániel a New England Revolution játékosa lett – hivatalos

Légiósok
2 órája

Távozik a DVTK-tól a volt válogatott védő – hivatalos

Labdarúgó NB II
2 órája

Montenegrói vagy kazah csapattal játszik az MTK az Ifjúsági Ligában

Bajnokok Ligája
2 órája

Spanyolországban folytatja a Honvédtól távozó támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája