Rg: szerdán lépnek szőnyegre a magyar juniorok az Eb-n

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2023.05.16. 15:43
Címkék
A ritmikus gimnasztikázók bakui Európa-bajnokságán szerdán a magyar junior együttes kéziszer-válogatottnak szurkolhatunk.

Szerdán a juniorok versenyével veszi kezdetét a ritmikus gimnasztikázók Európa-bajnoksága Bakuban. A korosztályos mezőnyben a magyar junior együttes kéziszer-válogatott is ott lesz, és az öt kötél, valamint az öt labda gyakorlatával lép szőnyegre.

A csapatot Antal Panni, Grek Fruzsina, Kőszegi-Koháry Georgina, Horváth Boglárka, Rakamazi Vivien és Szolnoki Melinda alkotja. A lányok mindkét koreográfiájukat az A csoportban mutatják be, és az itt kapott pontszámok összesége alapján hirdetnek majd csapateredményt. Természetesen szerenkénti finálék is lesznek, melyekbe a legjobb nyolc-nyolc együttes kerül be.

A junior együttes kéziszercsapat öt kötél gyakorlata Forrás: mtk.hu

A magyar lányok egy hónappal ezelőtt már jártak az azeri fővárosban. Akkor az AGF Trophy elnevezésű versenyen vettek részt, és összetettben negyedik, öt labdával harmadik, öt kötéllel pedig hatodik helyet értek el. Bár az Eb mezőnye erősebbnek ígérkezik az áprilisi viadalénál, a csapat bízik a jó szereplésben.

„A juniorok versenyét egy nap alatt lepörgetik, délelőtt a selejtezők, este pedig a finálék lesznek. Bízunk benne, hogy a junior együttes kéziszercsapatunk ott is érdekelt lesz” – mondta a csapatot vezető Lauber Zsófia a hazai tornaszövetség honlapjának.

A juniorok után a felnőttek megméretésével folytatódik az Eb. A kontinensviadalon a magyarokat Pigniczki Fanni, Wiesner Hanna és a felnőtt együttes kéziszer-válogatott képviseli.

(Kiemelt kép forássa: Rhythmic Gymnastics/Facebook)

Legfrissebb hírek

Kongói drukker állt az angol szurkolói „vonat” élére

Foci vb 2026
5 perce

Reuvers nem lép pályára a magyar válogatottban a vb-selejtező júliusi meccsein

Kosárlabda
19 perce

Játékossors: szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
24 perce

Osváth Attila Soroksárról kapott posztriválist a Ferencvárosban

Labdarúgó NB I
31 perce

Saka helyett Madueke kezd az angoloknál a Kongói DK ellen – megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
31 perce

Kérdőjelek után pályacsúcsot ért el a kedvenc versenyén

Csupasport
33 perce

Vízilabda: vb-negyeddöntőbe jutott az U18-as fiúválogatott

Utánpótlássport
49 perce

Szongoth Domán valószínűleg a kanadai juniorbajnokságban folytatja

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik