Röplabda: a Pénzügyőr és a Vasas az U13-as bajnok

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2023.05.14. 20:04
Címkék
A fiúk kecskeméti döntőjében a Pénzügyőr SE, a lányok mezőnyében pedig a házigazda Vasas SC röplabdacsapata szerezte meg az U13-as bajnoki címet. Mindkét szakágban a Kecskeméti Sportiskola zárt másodikként.

A szombati csoportmérkőzések, illetve a vasárnap délelőtti keresztjáték után Kecskeméti Sportiskola–MAFC-NLG és Szolnoki SPC–Pénzügyőr SE elődöntőket rendeztek az U13-as fiú röplabdázók kecskeméti országos döntőjében. Előbbiből a házigazda és egyben címvédő KESI került ki győztesként 2:0-ra, míg utóbbi összecsapást a fővárosiak nyerték 2:1-re, így délután Kecskemét–Pénzügyőr finálé következhetett. (A felek már a csoportkörben is összecsaptak, akkor három játszmában nyert a KESI). Az döntő fordulatos meccset hozott: a hazaiak nagyon simán 25:5-re hozták az első szettet, ez után viszont a Molnár István vezette Pénzügyőr előbb 25:12-vel egyenlített, majd 25:18-cal megszerezte az aranyérmet.Molnár István vezette Pénzügyőr előbb 25:12-vel egyenlített, majd 25:18-cal megszerezte az aranyérmet.

Ezzel a Pénzügyőr SE a klub történetének első bajnoki címét gyűjtötte be korosztályos szinten.

További sorrend: 3. Szolnoki SPC, 4. MAFC-NLG, 5. Szegedi RSE, 6. FINO Kaposvár ‚A'

Eközben a lányok Folyondár utcában rendezett hatos döntőjében a Vasas SC és a Kecskeméti Sportiskola harcolta ki a döntőbe jutást, miután előbbi 2:0-ra verte a Delta Röplabda SE-t, utóbbi pedig 2:1-re felülmúlta a Békéscsabát. A fiúk fináléjához hasonlóan erre a párosításra is már másodszor került sor a hét végén: a csoportkörben simán, 3:0-ra nyert a Vasas. A papírforma aztán a második felvonás alkalmával is érvényesült: a Bartha Kristóf irányította Vasas a 25:11-es nyitó játszmát követően a másodikat is hasonló magabiztosággal, 25:10-re húzta be, ezzel otthon tartva a bajnoki trófeát.

A mostani sikerrel a Vasas SC sorozatban a harmadik évben szerezte meg az aranyérmet az U13-as korosztályban.

További sorrend: 3. BRSE-Fehér, 4. Delta RSE, 5. Nyíregyháza, 6. UTE U13 Lila

(Kiemelt kép forrása: Pénzügyőr SE és Vasas Attila/Vasas SC)

Legfrissebb hírek

Vb 2026: a svédek világklasszisa, Duplantis 3–1-es győzelmet vár a franciák ellen

Foci vb 2026
2 perce

A dél-afrikaiak kapusa új világbajnoki rekorddal utazik haza

Foci vb 2026
16 perce

Strandkézilabda-vb: A másodedző szerint a felkészülési torna hiányzott a magyar válogatottnak

Kézilabda
17 perce

Vb 2026: Több mint négy és fél millió helyszíni néző a csoportkörben

Foci vb 2026
23 perce

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
23 perce

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
41 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
46 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
52 perce
Ezek is érdekelhetik