Cselgáncs: Tóth Miron ötödik lett a portugáliai ifjúsági Eb-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2023.06.24. 20:49
Címkék
A miskolci Tóth Miron (+90 kg) nem bírt grúz ellenfelével a bronzmeccsen, így az ötödik helyen zárt a portugáliai ifjúsági cselgáncs Európa-bajnokságon.

Az egyéni versenyek záró napján, szombaton két magyar dzsúdós lépett tatamira a portugáliai Odivelasban zajló ifjúsági Európa-bajnokságon. A nehézsúlyú fiúk mezőnyében Tóth Mironért szoríthattunk, akinek nem volt szerencséje a sorsolással: az első kiemelt, azeri Ramazan Ahmadovval kezdett a legjobb 16 között. Az idén már két korosztályos Európa-kupa-versenyt nyerő rivális túl nagy falatnak bizonyult, a magyar fiú ipponnal kikapott. Az azeri később meg sem állt a végső győzelemig, a Miskolci VSC ígérete ennek köszönhetően a vigaszágon folytathatta. Tóth aztán előbb a görög Nikolaosz Nikolaidiszt és a montenegrói Stefan Kovinicset is legyőzte, ezzel kiharcolva a bronzmeccset. A harmadik helyért a grúz Sotiko Gocsiasvili következett.Tóth Mironért szoríthattunk, akinek nem volt szerencséje a sorsolással: az első kiemelt, azeri Ramazan Ahmadovval kezdett a legjobb 16 között. Az idén már két korosztályos Európa-kupa-versenyt nyerő rivális túl nagy falatnak bizonyult, a magyar fiú ipponnal kikapott. Az azeri később meg sem állt a végső győzelemig, a Miskolci VSC ígérete ennek köszönhetően a vigaszágon folytathatta. Tóth aztán előbb a görög Nikolaosz Nikolaidiszt és a montenegrói Stefan Kovinicset is legyőzte, ezzel kiharcolva a bronzmeccset. A harmadik helyért a grúz Sotiko Gocsiasvili következett.

Miron ezúttal vereséget szenvedett, így az ötödik helyen végzett.

Ódor Veronika (+70 kg; Budaörsi SC) az első fordulóban búcsúzott a későbbi bronzérmes, észt Emma-Melis Aktas ellen.

A magyar válogatott két ezüsttel, két ötödik és egy hetedik hellyel zárta az egyéni versenyeket.

Vasárnap a vegyes csapatversennyel zárul az Európa-bajnokság programja.

(Kiemelt képen: Tóth Miron (fehérben) Forrás: EJU)

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
3 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
4 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
4 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
4 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
4 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
4 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
4 órája