Kézilabda: fontos tapasztalatok a Ruhr Gamesről

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.06.14. 18:25
Címkék
A serdülő fiú kézilabda-válogatott a németországi Ruhr Gamesen megszerzett ezüstérme után a szövetségi edző, Szabó Levente értékelte a tornát az Utánpótlássportnak, emellett a közelgő nyári EYOF-ra is kitért.

Ahogyan korábban a honlapunk is beszámolt róla, két győzelemmel és egy vereséggel zárta a németországi Ruhr Games nemzetközi tornát a serdülő fiú kézilabda-válogatott. A fiatalok előbb a lengyel, majd a francia korosztályos csapatot győzte le, az utolsó találkozóján viszont nem bírt a házigazdákkal, így ezüstérmet szerzett. A Szabó Levente szövetségi edző által vezetett együttesnek ez fontos felkészülési állomás volt a július második felében, Mariborban megrendezendő nyári EYOF előtt, érdeklődésünkre pedig a szakember megerősítette, komoly tapasztalatokkal tértek haza a játékosok a duisburgi megméretésről.Szabó Levente szövetségi edző által vezetett együttesnek ez fontos felkészülési állomás volt a július második felében, Mariborban megrendezendő nyári EYOF előtt, érdeklődésünkre pedig a szakember megerősítette, komoly tapasztalatokkal tértek haza a játékosok a duisburgi megméretésről.

„A szemszögünkből nem a legszerencsésebb időpontban rendezték a tornát, hiszen a korosztályos országos bajnokság négyes döntői után kevesebb mint egy héttel már kezdődött a megméretés, a keret hetven-nyolcvan százaléka pedig úgy érkezett meg, hogy az előtte való egy hétben három fontos tétmeccsen is pályára léptek. Minimális pihenőjük volt ebben az időszakban, sérülés és extra fáradtság is előfordult a társaságban, így nem a legjobb állapotban utaztunk el Németországba, ám

a Ruhr Gamesen nagyon magas színvonalú mérkőzéseken léphettek pályára a játékosok

– mondja Szabó. – Az ORV-n néhány hónappal ezelőtt már összecsaptunk a lengyelekkel, akiknek a kerete szinte teljesen kicserélődött azóta; komoly energiákat mozgósítva tudtuk őket legyőzni. Ezt követően a franciák ellen jól képzett, komoly erőkből álló együttessel kerültünk szembe, velük először játszottunk. Végig óriási tempó jellemezte a meccset, amit izgalmas végjáték után nyertünk meg. A végére maradt az előzetesen a legerősebb ellenfelünknek tekintett német válogatott, ekkorra viszont már több fiatalt sérülés miatt pihentettünk. A hajráig szoros volt a meccs, ám nagyjából nyolc perccel a vége előtt, nagy hiba után nem tudtunk élni a lehetőségünkkel, hogy két góllal is elhúzzunk, majd kettős emberhátrányba kerültünk, amivel megpecsételődött a sorsunk. Az ellenfél edzője szerint sem volt reális a hatgólos különbség, ám jókor jött ez a tanulságos vereség, hiszen fontos tapasztalatokat szereztünk az EYOF előtt.”

A fiatalokra most egy kis pihenő vár, de hamarosan újra találkoznak, hiszen július 23-án már kezdődik a maribori multisportesemény.

„Június végén folytatódik az összetartás, akkor négyhetes felkészülési program kezdődik majd. Két duplameccs is vár ránk, Montenegró és Bosznia-Hercegovina korosztályos csapatával találkozunk majd, utána pedig indulunk Szlovéniába!”

(Kiemelt képünk forrása: MKSZ, archív) 

Legfrissebb hírek

Reformígéret női kajakban, égi segítség kenuban

Kajak-kenu
26 perce

Vancsa Zalán: Megmutatom, mennyit fejlődtem

Légiósok
37 perce

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
7 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
7 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
8 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
8 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
8 órája