Ökölvívás: huszonegy magyar arany a Bornemissza-emlékversenyen

2023.06.10. 14:18
Címkék
Június 6-9. között rendezték meg Egerben a 72. Bornemissza-emlékversenyt, amely nemzetközi ökölvívókat is felvonultató mezőnyében 21 aranyérmet szereztek a magyar fiatalok.

Immár 72. alkalommal rendezték meg Egerben Európa egyik legrégebbi junior és ifjúsági ökölvívó-viadalát, a Bornemissza-emlékversenyt, amelyen ismét nemzetközi mezőnyben mérethették meg magukat a hazai fiatalok.

A szakemberek elmondása szerint a juniorok mezőnye volt idén az erősebb, ami érthető is, hiszen a 15-16 évesek hamarosan Európa-bajnokságon szerepelhetnek, az év végén pedig világbajnokságon – nekik remek állomás volt a péntek este véget érő egri viadal a felkészülési programban. Velük ellentétben az ifjúságiak legfontosabb idei eseménye már véget ért, a remek eredményeket hozó Eb magyar érmesei közül pedig többen a Kemény Ferenc Sportcsarnokban is dobogóra állhattak, sőt aranyérmet szereztek.

A juniorok között Talpas Roxána (48 kg), Varga Sára (57 kg) és Kapcsos Vivien (70 kg) állt fel a dobogó felső fokára, a fiúknál pedig Benedek Péter (50 kg), Horváth Szabolcs (60 kg) és Váradi Sándor (75 kg) diadalmaskodott.

„Rengeteget készültem erre a versenyre, napi kettőt edzettem, és úgy érkeztem, hogy a győzelem a cél. Fárasztó volt ez a néhány nap, ám a csapatunk (a csepeli Halker-Király Team – A szerk.) végig nagyon összetartó volt, szurkoltunk egymásnak, ami sokat segített. A döntőben próbáltam én irányítani; az első menet sem sikerült,rosszul, de a folytatásban már egyértelműen jobbnak éreztem magamat; hálás vagyok mindenkinek, aki segített – nyilatkozta az éremátadás után az Utánpótlássportnak Horváth.

Horváth Szabolcs a dobogó tetjén (Fotó: Chryztoph, MÖSZ)

A 17-18 évesek mezőnyében, vagyis az ifik között szerepeltek eredményesebben a házigazda csapat tagjai: aranyérmet nyert Enyingi Sára (48 kg), Horváth Kármen (50 kg), Horváth Laura (52 kg), Csorba Csenge (54 kg), Hippeller Panna (57 kg), Müncz Kata (63 kg), Acsai Vivien (66 kg), Komjáthi Nóra (81 kg) és az ifi Eb egyetlen magyar győztese, Szira Zsófia (81+ kg) is, rajtuk kívül Zsigó Csaba (48 kg), Kozák Kevin (54 kg), Oláh Levente (60 kg), Antal László (71 kg), Kiss Milán (86 kg) és Kovács Bence (92+ kg) is első lett.

A magyar fiatalok tehát lemásolták a tavalyi eredményt, ismét huszonegy aranyérmet gyűjtöttek.

„Az ifi Eb-n megszerzett harmadik hely óriási lendületet adott, ugyanis a kinti bronzmeccset szerintem én is megnyerhettem volna; nem akartam, hogy ez mégegyszer megtörténjen, így minél jobban, minél akaratosabban akartam bokszolni – mondja a döntőben korosztályos Európa-bajnok azerit legyőző Oláh. – Jó pár kilót kellett fogyasztanom a verseny előtt, az sosem könnyű, ám jól sikerült ez a pár nap. Rozsdásan kezdtem, de megoldottam a feladatot. Remek formában érzem magamat, üzenem a szurkolóknak, hogy sosem adom fel!”

(Kiemelt képünkön: Oláh Levente (a kupával) parázs döntőt nyert meg Fotó: Chryztoph, MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Red Bull Four 2 Score: a nyolc között búcsúzott a Dominators

Minden más foci
3 perce

Spanyol szakember lett a dél-koreai válogatott ideglenes kapitánya

Foci vb 2026
19 perce

Női kézilabda: továbbra is kérdéses Henny Reistad jövője Esbjergben

Kézilabda
28 perce

Ez már a hajrá: két nagy dobása is lesz a Manchester Citynek? Mi lesz az Álvarez-dráma vége? – keddi transzferhiradó

Minden más foci
38 perce

Infantino-terv: a lehetséges vezető befektető szerint nem jól mérték fel a labdarúgás politikai viszonyait

Foci vb 2026
44 perce

Kép: két régi jó barát – Erling Haaland Szoboszlai Dominikkal közös fotót posztolt

Angol labdarúgás
1 órája

A rajt előtt megtippeltük a férfi és a női kézilabda NB I teljes sorrendjét

Kézilabda
1 órája

Ismét Lengyelországba adhatja kölcsön szerb szélsőjét a Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája