Úszás: tizenhatan várhatják az EYOF-rajtot

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2023.06.25. 14:39
Címkék
Krajnyák György utánpótlás-kapitány elégedett a serdülőkorú úszók idei országos bajnokságán látottakkal, mivel nagyon sokan értek el egyéni csúcsot a júliusi EYOF-on is éremesélyes versenyzők közül.

A kaposvári Csík Ferenc Versenyuszoda adott otthont a mögöttünk hagyott héten a 15-16 éves fiúk és a 14-15 éves lányok, vagyis a serdülő korosztályba tartozó úszók ez évi ob-jének, ahol egyfelől magyar bajnoki címeket lehetett szerezni, másfelől helyet biztosítani a július végi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF) készülő csapatban. A négynapos – és utolsó válogatónak számító – seregszemle

választ adott minden nyitott kérdésre,

így Krajnyák György, az utánpótlás szövetségi kapitánya előterjesztheti a héten a szakmai és sportági vezetésnek a 16 utazó – és a tartalékok – nevét tartalmazó listáját.  

„Július 23. és 29. között rendezik meg Szlovéniában az idei EYOF-ot, és a kaposvári ob-n tapasztaltak megnyugtattak a jövő havi nemzetközi erőpróbát illetően, merthogy a Mariborban éremesélyes versenyzőink közül nagyon sokan úsztak egyéni csúcsot, vagy közelítették meg eddigi legjobbjukat” – mondta el honlapunknak a szakember. Előbbiek közül Jackl Vivient, Nagy Napsugárt, Szabó Lillát és Miszlai Mirát emelte ki, akik mind egyéni rekordokkal rukkoltak ki, utóbbiaknál pedig Megyesi Vandát és Zámbó Virágot, illetve a fiúktól Rácz Zsombort és Kakuk Koppányt említette külön is. 

„A női csapatot elég stabilnak látom, s a fiúknál is akadt több jó alakítás. Például a hirtelen berobbant Rácz Zsombor kiemelkedő időt úszott, amivel lehet biztosan döntőzni az EYOF-on, de Kakuk Koppány szintén egyéni csúcsokat jött, ahogyan Kovács Botond is. Antal Dávid ugyancsak jó formában teljesített az ob-n, persze akadt, akinek a formája nem most volt, hanem az EYOF-on lesz kiélezve” – így a kapitány. 

Krajnyák György fontosnak tartotta még hangsúlyozni, hogy az edzőkollégák kiemelt szerepet játszanak és nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy sikerüljön az optimális válogatottat kialakítani. 

„Hadd említsek meg itt és most három olyan embert, akik aranyesélyesekkel segítik a csapatunkat, így Jackl Vivien edzőjét, Kocsis Mártát, az EYOF-on szintén győzelmi reményekkel induló Kakuk Koppány mesterét, Hajdu Sándort és a Bagi Zoltánt felkészítő Kovács Ottót” – mondta az utánpótlás-kapitány honlapunknak. 

Az EYOF-csapat: 
lányok:
Jackl Vivien, Szabó Lilla, Nagy Napsugár, Miszlai Mira, Zámbó Virág, Megyesi Vanda, Barta Bianka, Nagy Anna Zsófia, Lakó Dorina, Szabó Dóra, tartalék: Rohács Luca, Tombor Sára 
fiúk: Kakuk Koppány, Bagi Zoltán, Kovács Botond, Antal Dávid, Zanyi Ferdinánd, Rácz Zsombor, tartalék: Kaiser Dominik, Herman Szabó Péter, Gasparics Zalán, Papp Sebestyén 

(Kiemelt képünkön: az idei serdülő ob-re 74 hazai klub 439 úszóját nevezték Forrás: musz.hu)

Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
3 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
4 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
4 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
4 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
4 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
4 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
4 órája