Kajak-kenu: korosztályos vb? Akkor magyar rekord!

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.07.10. 15:26
Címkék
Már meg sem lepődünk: utcahosszal nyerte meg az olaszországi U23-as és ifjúsági kajak-kenu világbajnokság éremtáblázatát a magyar csapat, amely a korosztályos vb-k történetének legsikeresebb produkcióját mutatta be.

A tavaly augusztusban megrendezett, szegedi U23-as és ifjúsági kajak-kenu világbajnokságon az esemény történetének legeredményesebb szereplését produkálta a magyar csapat, amely emlékezetes módon „lapátolt össze” 40 érmet, közte 21 aranyat. A múlt héten viszont a korosztály – az olaszországi Auronzóban tartott – vébéjén a 2022-es eredményt is sikerült túlszárnyalni.

Az eseményen hatvan magyar fiatal ragadott lapátot. Versenyzőink már a kezdéstől maximumon pörögtek, pénteken és szombaton is halmozták az érmeket, majd vasárnap megtörtént a csúcsdöntés. Az összmérleg 25 arany-, 12 ezüst- és 7 bronzérmet mutatott, amivel a mienk – még szép! – toronymagasan végeztek a nemzetek rangsorának élén. Összehasonlításképp: a második németek 5-7-10-es számsorral büszkélkedhetnek…

„Bár éremszámban sosem gondolkodunk egy-egy esemény előtt, mindig kicsit magasabbra rakjuk a lécet. És ilyen tehetséges, ambiciózus csapattal most is sikerült átugrani – kezdi az értékelést Makrai Csaba, a kajakos utánpótlás szövetségi kapitánya. –

Amit mindenképpen ki kell emelni, az az, hogy az összes négyes olimpiai versenyszámot megnyertük, és ez korábban még soha nem sikerült.

Eközben a többi olimpiai kategóriában is dobogóra tudtunk állni, ráadásul a legtöbbször a legfelső fokára. Az ifik és az U23-asok is jobban szerepeltek, mint tavaly, a tetejébe még a programban először szereplő mixváltóban is remekeltünk, pedig abban még minimális futás is van… A tavalyi csapatból sokan visszatértek, de csatlakozott hozzájuk néhány újonc is; Gazdag Marcell és Mircse Iván például még serdülő, ám mindketten beverekedték magukat a keretbe, és még egy bronzérmet is szereztek. Ami biztató, hogy az indulóink közül még jövőre is sokan részt vehetnek a korosztály vb-jén; bízom benne, hogy az elkövetkező években is kiemelkedő képességű csapatunk lesz. Szeretném kiemelni az edzők tevékenységét, az egyesületekben zajló munkát; ezek a sikerek ott, a műhelyekben születnek.”

A kenuszakág nem is olyan régen még messze állt az mostanihoz hasonlóan sikeres szerepléstől, az utóbbi években azonabn a „térdelők” is futószalagon szállítja a fényesebbnél fényesebb érmeket a korosztályos világversenyekről.

A múlt évi rekord után újra sporttörténelmi sikert értünk el, kenus szempontból sem volt még ilyen eredményes magyar vébé

– veszi át a szót Foltán László, a szakági kapitány. –Minden versenyzőnk maximálisan odatette magát, sokan, – a helyezésüktől függetlenül – az idei legjobb idejüket érték el. Ami a legfontosabb: működik az a szakmai program, amit három éve lefektettünk. Évről évre fejlődik az utánpótlás kenuválogatott is, az eredmények kapcsán pedig kellemes gond, hogy folyamatosan egyre nehezebben felülmúlható feladat elé állítjuk magunkat. Az ősszel azonban át kell gondolnunk a következő évek munkáját; meg kell találnunk, miképpen tudjuk az U23-asokat beépíteni a felnőttmezőnybe, hogy ott is hasonló eredményeket érjenek el, és közbe persze az ifiket is megfelelően muszáj menedzselni. A csapatból Kiss Ágnest szeretném kiemelni: ő a mostani három aranyérmével immár hatszoros ifjúsági világbajnok. Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni róla, a legapróbb részletekre is odafigyel. Ugyanakkor nem ő volt az egyedüli magyar triplázó. Szerencsére bőven van olyan felnőttversenyzőnk is, akit üldözhetnek a fiatalok a folytatásban, legyen szó válogatóról vagy ob-ról – az erős mezőny pedig garancia a további fejlődésre.”

(Kiemelt képünk forrása: MKKSZ)

Legfrissebb hírek

„Korcsolyázz a szívedből!” – a legjobbak közé is odaérhet a Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei páros az olimpián

Téli olimpia 2026
20 perce

Guardiola nem érti, miért nem játszhat Guéhi a Ligakupa-döntőben

Angol labdarúgás
58 perce

NBA: Harden Clevelandbe került, Davis Washingtonba tart – zárul az átigazolási időszak

Amerikai sportok
1 órája

Hivatalos: Kleinheisler László a Csíkszereda játékosa lett

Légiósok
1 órája

F1: Norris több előzésre és nagyobb káoszra számít

F1
1 órája

Téli olimpia: megsérült a háromszoros olimpiai bronzérmes kanadai hódeszkás

Téli olimpia 2026
1 órája

ZTE: eladják a brazil légióst, Baktinak is van kérője – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Kosárlabda: Juhász Dorkáékra francia ellenfél vár a rájátszásban

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik