Ökölvívás: Petrimán és Nyögéri is bronzérmes a junior Eb-n

2023.07.28. 11:34
Címkék
A csütörtökön ringbe lépő magyar ökölvívók közül ketten bronzérmet szereztek, ketten pedig ötödikek lettek a romániai junior Eb-n.

A romániai Ploiestiben zajló junior ökölvívó Eb csütörtöki napján ismét négy magyar fiatal húzott kesztyűt, ráadásul mindannyian éremért szálltak harcba.

A lányok elődöntőiben már csak a medál színe volt a kérdés, a legjobb négy közé jutással bebiztosították korábban, hogy dobogóra állnak majd. 

A 46 kilogrammosok között Petrimán Patrícia az ukrán Kira Makohonenkóval csapott össze. A magyar fiatal mindent megtett, nagy csatára késztette Makohonenkót, ám a győzelmet nem sikerült megszereznie, így bronzéremmel zárta az Európa-bajnokságot. Nyögéri Sára az 52 kilogrammos mezőnyben hatalmas lendülettel kezdte a mérkőzést, igyekezett végig nyomás alatt tartani a cseh Julie Polednikovát. Nyögéri taktikája a meccs képe alapján jól működött, hiszen összességében ellenfele fölé tudott nőni, a pontozókat azonban nem sikerült meggyőznie, így Petrimánhoz hasonlóan a harmadik helyen zárta a tornát – írja a beszámolójában a hazai szövetség Facebook-oldala.

A fiúkra negyeddöntő várt: Benedek Péter a román Fabian Stroe ellen bizonyíthatott, ám a bírók a hazai versenyző javára döntöttek, így Benedek az ötödik helyen zárt. Az 54 kilogrammos Horváth András a legjobb négy közé jutásért szintén román fiatallal került szembe; sajnos nem tudta kamatoztatni magasságbeli fölényét, Nica taktikája pedig jól működött, így Horváth is az ötödik helyen zárta az Eb-t.

(Kiemelt képünkön Farkas József (balra) és Törteli Ferenc edzők, közöttük Nyögéri Sára Forrás: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Heti program: topligák, NB I, F1 és US Open

Egyéb egyéni
3 perce

Rosta Miklós: El kell hinnünk, hogy bárki ellen van esélyünk!

Kézilabda
10 perce

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
28 perce

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
28 perce

Magyar ezüstérem és bravúros negyeddöntő a debreceni 3x3-as kosárfesztiválon

Kosárlabda
38 perce

A Newcastle csatárát szerződtetné a Juventus; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
51 perce

Heti légiósprogram: péntek este játszik a Liverpool

Légiósok
1 órája

Ligetvári Patrik: Megszereztük az első trófeánkat, lekerült rólunk a teher

Kézilabda
1 órája