Ökölvívás: szerdán nem volt magyar továbbjutó a junior Eb-n

2023.07.27. 10:01
Címkék
A romániai junior ökölvívó Eb szerdai napján két leány- és két fiúversenyzőnek szurkolhattunk, az elődöntőbe jutás azonban egyikőjüknek sem sikerült.

Tovább növelhették volna a magyar érmek számát szerdán a csapat tagjai, akik közül két fiú és két lány is ringbe lépett a negyeddöntőben.

Győzni azonban egyikőjüknek sem sikerült: Rába Noémi (54 kg) ukrán, Varga Sára (57 kg) angol, Gombai Dominik (50 kg) örmény, Váradi Sándor (75 kg) pedig török ellenféltől kapott ki.

„A hatodik nap sajnos nem hozott sikert a magyar csapat számára. A délutáni programban Rába Noémi nem tudta felvenni ukrán ellenfele tempóját, nem a mi ütőtávunkban folyt a küzdelem. Varga Sára mindent megtett a győzelemért a veretlen, Eb-aranyérmes angol ellenfelével szemben, azonban sajnos ez is kevésnek bizonyult – értékelt a szövetség Facebook-oldalán a vezetőedző, Törteli Ferenc. – Az esti programban Gombai Dominik is mindent megtett a győzelemért, úgy gondolom, technikailag felvettük a versenyt az örmény fiúval, fizikálisan azonban még alul maradtunk. Dominik fiatal, elsőéves bokszolónk, biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben fel tudja venni a versenyt az európai élvonallal. Az est utolsó résztvevője Váradi Sándor volt, aki sajnos nem tudta hozni a legjobb formáját török ellenfelével szemben, aki frissebb volt. Csütörtökön ismét négy magyar fiatal lép a szorítóba, két fiú a négy közé jutásért, a lányok pedig már a fináléba kerülésért húznak kesztyűt.” 

(Kiemelt képünk forrása: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Atlétikai Világdöntő: Duplantis koncertjével zárul az esemény

Atlétika
18 perce

Videók: Varga-tripla, Eppel-dupla, Major is beköszönt – nyolc magyar gól

Légiósok
32 perce

Tétre, helyre, befutóra – Hosszú kávé Jordán Tamással

Képes Sport
41 perce

Fiatal védőt igazolt a Real Madrid; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
53 perce

Rosta Miklós: El kell hinnünk, hogy bárki ellen van esélyünk!

Kézilabda
1 órája

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
1 órája

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
1 órája

Magyar ezüstérem és bravúros negyeddöntő a debreceni 3x3-as kosárfesztiválon

Kosárlabda
1 órája