Úszás: Molnár Dóra aranyérmes 200 háton az ifjúsági Eb-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2023.07.07. 20:09
Címkék
Folytatódott az aranyszéria a belgrádi ifjúsági Európa-bajnokságon: Molnár Dóra 200 háton győzött nagy fölénnyel, ami különösen annak fényében bravúr, hogy az elmúlt két napot gyakorlatilag folyamatosan a medencében töltötte.

Molnár Dóra elég komoly menetet tudott le az elmúlt két napban a belgrádi ifjúsági úszó Európa-bajnokságon: csütörtökön délelőtt és délután 200 háton volt érdekelt – ez a kedvenc távja, tavaly a felnőttek között is érmes lett a római Eb-n –, emellett ott úszott az esti 4x200-as gyorsváltóban. Pénteken pedig először 100 gyorson kellett odatennie magát, miután elég komoly konkurenciaharc zajlott a magyar lányok között, Pádár Nikolett és Ábrahám Minna Lilla is eséllyel pályázott a két továbbjutó hely egyikére, és az idők alapján mindhárman tovább is léphettek volna (2., 5., 7. helyen zártak), végül Ábrahám maradt ki a középdöntőből – írja a beszámolójában a hazai szövetség.beszámolójában a hazai szövetség.

Molnárnak ez utóbbiban volt aztán délután jelenése először, Pádárral együtt sikerrel abszolválták a sprintet – ő lett az első –, azaz szombaton akár meg is ismételhetik a tavalyi 1-2-es befutót. Jó egy órával később aztán következett a fő attrakció, a 200 hát döntője, amelyben Dóri magabiztos sikert aratott, a szuperterheléshez képest jónak mondható idővel, csak másfél másodperccel előzve meg a brit McGillt. Ez egyben azt is jelentette, hogy megvédte címét. Ezzel a hatodik aranyérmét ünnepelhette a magyar küldöttség az eseményen.

Még két magyar fiúversenyző volt érdekelt a fináléban, Kováts Alex szintén háton, százon lett hetedik, míg Bagi Zoltán száz pillangón nyolcadik. Sajnos, a váltós sikersorozat folytatása a következő napokon esedékes, miután mixed vegyesváltónkat – bár harmadik idővel jutott volna be – sajnos kizárták délelőtt.

Elég nehezen állok már a lábamon így a negyedik napon...

 – kezdte az értékelést Molnár. – Viszont mindent megteszek azért, hogy sikeresen ússzak, illetve, hogy minél több éremmel tudjak hazatérni. Azt tudni kell, hogy emögött rengeteg edzés áll, ami úgy látszik, hogy megéri csinálni. Nagyon boldog vagyok, hogy a tavalyi eredményeimet meg tudom ismételni, és megvédtem 200 háton is a junior Európa-bajnoki címem. Az egyik legjobb időmet úsztam ebben az évben ezen a távon. Az úszás nem fájt annyira, de csak azért, mert nem arra koncentráltam, hogy fáj, hanem a célomra, hogy minél gyorsabban haladjak és elsőként érjek a falhoz!”

A magyar döntősök eredményei a belgrádi ifjúsági úszó Európa-bajnokság pénteki napján:

Lányok

200m hát: 1. Molnár Dóra 2:11.06

Fiúk

100m hát: 7. Kováts Alex 2:00.09

100m pillangó: 8. Bagi Zoltán 54.83

(Kiemelt képünkön: Molnár Dóra az aranyéremmel Forrás: MÚSZ) 

Legfrissebb hírek

Unahi és Brahim Díaz vezérletével Marokkó lenyomta Kanadát

Foci vb 2026
21 perce

Eldőlt! Rahimi lezárja a meccset, Marokkó 3–0-s sikerrel lép tovább, Kanada búcsúzik!

Foci vb 2026
22 perce

Anthony Taylor kapta a Portugália–Spanyolország rangadót

Foci vb 2026
36 perce

Unahi ismét betalált, eldőlt?

Foci vb 2026
36 perce

Marokkó ezzel a góllal szerezte meg a vezetést – videó

Foci vb 2026
46 perce

Szijártó Zétény negyedik lett a szebeni kerékpáros körverseny első félszakaszán

Kerékpár
1 órája

Szabadrúgás-variáció után vezet Marokkó!

Foci vb 2026
1 órája

Tour de France: meglepetésre Vingegaard nyerte a csapatidőfutamot Ganna előtt

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik