Vízilabda: szombaton kezdődik az U15-ös fiú Eb Podgoricában

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2023.07.07. 17:42
Címkék
Szombaton megkezdi szereplését az U15-ös fiú vízilabda-válogatott a korosztály podgoricai Európa-bajnokságán.

Az U15-ös fiú vízilabda-válogatott szombaton a házigazda montenegróiak ellen kezdi meg szereplését a korosztály podgoricai Európa-bajnokságán.

Ezt a kontinensviadalt is az új rendszer szerint bonyolítják le, azaz a papíron nyolc legjobb csapat két kiemelt négyes csoportban játszik az első körben. A csoportok első két helyezettje automatikusan a negyeddöntőbe jut. A magyarok a montenegróiak mellett a spanyolokkal és az olaszokkal kerültek egy kvartettbe. A másik kiemelt csoportba a horvátokat, a görögöket, a szerbeket és a törököket sorsolták. 

Juhász Zsolt bizakodó az Eb előtt Forrás: vlv.hu

A magyar csapat szövetségi edzője, Juhász Zsolt bizakodó az Eb előtt – ez a hazai szövetség honlapjának adott interjújából is kiderül. 

„Nyilván nem lesz egyszerű rögtön a házigazdával kezdeni hazai medencében, de gyakorlatilag teljesen mindegy, hiszen a csoport valamennyi tagjával játszanunk kell. A mi négyesünkből valamennyi csapat esélyes a végső győzelemre, de ez igaz a másik csoportra is. És meglepetést okozhatnak a hollandok, a franciák, vagy akár a törökök is, ebben a korosztályban még ez lehetséges. Ugyanakkor nehéz az erőviszonyokat felmérni, ugyanis ők egy első generációs korosztály, most játszanak először nemzetközi tornán. Nem ismerjük a válogatottak erejét, egy kicsit mindenki a sötétben tapogatózik, de nagyságrendileg, ahogy fentebb jeleztem, ez a hét-nyolc válogatott kiemelkedik a mezőnyből, ugyanakkor azt merem mondani, hogy veszélyesek leszünk mindenkire.

Ki merem mondani, hogy éremért utazunk,

kizárólag azzal lennék elégedett, ugyanakkor a napi forma döntő lesz a nagy csapatok ellen, és mi gyakorlatilag csak nagy csapatok ellen fogunk játszani. Azt ők is tudják, mert ebben a szellemben nevelkedtek, hogy egy magyar vízilabdázónak soha nem lehet más célja, mint az adott mérkőzést megnyerni!” 

A MAGYAR EB-KERET:
Kapusok: Horváth Levente (FTC), Fórián Brúnó (KSI) 
Mezőnyjátékosok: Divják Dejan (Pécs), Farsang Aurél (FTC), Gedra Botond (Szeged), Hidasi Zétény (Szolnok), Jámbor Csaba (UVSE), Kondor Zétény (OSC), Kovács Levente (UVSE), Kovács Mátyás (FTC), Pintér Noah (UVSE), Rabb Benedek (KSI), Szabó Ákos (UVSE), Tigyi Ábel (Szolnok), Varga Kean (FTC)

(Kiemelt képünkön: szombaton kezdődik az U15-ös fiú Eb Forrás: vlv.hu)

 

Legfrissebb hírek

Egy új szerzemény gólt lőtt, de a ZTE kikapott az Ajkától

Labdarúgó NB I
5 perce

Kanada és Anglia a legveszélyesebb a szögletek után

Foci vb 2026
19 perce

A ZTE amerikai-magyar védőjét nem lepte meg, hogy ennyire jól megy az amerikai csapatnak

Foci vb 2026
38 perce

A kaliforniai baseball-meccsen is tudta mindenki, hogy Mexikó gólt szerzett – videó

Foci vb 2026
45 perce

Vajon látunk-e élesben is ilyen pontos összjátékot a belgáktól?

Foci vb 2026
48 perce

Harangi Aiden: Az Egyesült Államok a világbajnokságot is megnyerheti

Foci vb 2026
49 perce

Guineai játékosok jönnek Magyarországra – Debrecenbe csatár érkezett

Labdarúgó NB I
1 órája

Raúl Rangel 23 éves koráig várt az élvonalbeli bemutatkozásra – bemutatjuk a mexikóiak eddig hibátlan kapusát

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik