Jégkorong: újra pályán a korosztályos válogatottak

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.08.21. 09:04
Címkék
Augusztus második fele sűrű programmal bír a magyar korosztályos jégkorong-válogatottak szempontjából, amelyek közül több világbajnokságra készül.

A Péter Róbert szövetségi edző irányította U16-os válogatott kedden kezdi az edzőtábort, a háromnapos összetartás után pedig – keretszűkítést követően – szombaton a szlovénokkal találkoznak idegenben a fiatalok. Az U17-esekre három meccs is vár: 21 fős keret utazik a csehországi Plzenbe, ahol a helyi csapat mellett a Frankfurt és a Karlovy Vary korosztályos együttesével is összecsapnak a héten. A divízió I/A-csoportos vb-re készülő U18-asok Győrben kezdik a felkészülést hétfőn, ahol ötöt edzenek, hogy aztán ugyanitt Olimpiai Reménységek Versenyén vegyenek részt: a hokisok csütörtökön, pénteken és szombaton is jégre lépnek, sorrendben a lengyelek, az ukránok és a románok ellen.Péter Róbert szövetségi edző irányította U16-os válogatott kedden kezdi az edzőtábort, a háromnapos összetartás után pedig – keretszűkítést követően – szombaton a szlovénokkal találkoznak idegenben a fiatalok. Az U17-esekre három meccs is vár: 21 fős keret utazik a csehországi Plzenbe, ahol a helyi csapat mellett a Frankfurt és a Karlovy Vary korosztályos együttesével is összecsapnak a héten. A divízió I/A-csoportos vb-re készülő U18-asok Győrben kezdik a felkészülést hétfőn, ahol ötöt edzenek, hogy aztán ugyanitt Olimpiai Reménységek Versenyén vegyenek részt: a hokisok csütörtökön, pénteken és szombaton is jégre lépnek, sorrendben a lengyelek, az ukránok és a románok ellen.

Hogy a lányok se maradjanak ki: hétfőn kőkemény munka kezdődik Mátyásföldön a Bedő Botond vezette együttesnek, amelynek keretét szerdán szűkítik, hogy aztán másnap a németországi Füssen felé vegye az irányt, ahol a héten a házigazdákkal és az olaszokkal is összemérje az erejét. A csapat szintén I/A-s vb-re készül, amit januárban rendeznek meg – a helyszín még kérdéses.

Az U20-as férfiválogatott már hetek óta jégen van, július végén a kanadai U18-asokkal is összecsaptak hazai pályán. A Vas Márton szövetségi edző távozása után immár Ladányi Balázs által irányított, legidősebb korosztályos nemzeti csapat a svédországi Super Challenge-en szerepelt a múlt héten: a tavalyi kiíráshoz hasonlóan az utolsó napon a harmadik helyért szállhattak harcba a fiatalok, akiknek most nem sikerült megszerezni a bronzérmet, 4–2-re kikaptak a Färjestad BK-tól.

Az együttesre komoly feladat vár decemberben, hiszen nem elég, hogy (simét) divízió I/A-csoportos világbajnokságon vehetnek részt, ezt rendezőként teszik majd, hiszen idén a budapesti Tüskecsarnokban kap helyet az esemény.

(Kiemelt képünkön: az U20-as jégkorong-válogatott Forrás: MJSZ)

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
52 perce

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
57 perce

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
1 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
1 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik