Kosár: tanulságos Eb-n vannak túl a 10. helyen záró U20-as lányok

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.08.09. 20:39
Címkék
Négy győzelem mellett három vereséggel fejezte be a magyar válogatott az U20-as női kosárlabda Európa-bajnokságot, ezzel a mieink a 10. helyen végeztek a kontinenstornán. Tursics Krisztián szövetségi edző szerint a csapat bár nem érte el a kitűzött célját, a lányok fontos tapasztalatokkal térhettek haza Litvániából.

Mint arról beszámoltunk, az U20-as női kosárlabda-válogatott a finnek elleni vereséggel zárt, s így a 10. helyet szerezte meg a litvániai korosztályos Európa-bajnokság 16 csapatos mezőnyében. Tursics Krisztián együttese a csoportkörben előbb legyőzte a házigazda litvánokat és finneket is, majd kikapott a későbbi aranyérmes franciáktól, így a mieink második helyen jutottak tovább a nyolcaddöntőbe, amelyben aztán szoros csatában maradtak alul a portugálokkal szemben. A 9-16. helyért zajló helyosztókon válogatottunk a svédeket és a lengyeleket is felülmúlta, és a már említett módon, a 9. helyért vívott, második finnek elleni találkozón vereséggel fejezte be a tornát.Mint arról beszámoltunk, az U20-as női kosárlabda-válogatott a finnek elleni vereséggel zárt, s így a 10. helyet szerezte meg a litvániai korosztályos Európa-bajnokság 16 csapatos mezőnyében. Tursics Krisztián együttese a csoportkörben előbb legyőzte a házigazda litvánokat és finneket is, majd kikapott a későbbi aranyérmes franciáktól, így a mieink második helyen jutottak tovább a nyolcaddöntőbe, amelyben aztán szoros csatában maradtak alul a portugálokkal szemben. A 9-16. helyért zajló helyosztókon válogatottunk a svédeket és a lengyeleket is felülmúlta, és a már említett módon, a 9. helyért vívott, második finnek elleni találkozón vereséggel fejezte be a tornát.

„Kezdjük a legelején: az első ellenfelünk, a litvánok végül teljesen más csapattal, nem a legerősebb keretükkel vettek részt a tornán, úgyhogy sima győzelemmel tudtuk nyitni az Eb-t. Utána a finnek legyőzése már korántsem volt ilyen egyértelmű, főleg a végjátékot tekintve, amikor is a saját dolgunkat megnehezítve, a magabiztos győzelem helyett egylabdás mérkőzést hoztunk össze – kezdte a vissztekintést Tursics Krisztián szövetségi edző az Utánpótlássportnak. –

Ugyanakkor ezen a meccsen már látszottak azok a hiányosságok, amelyekkel küzd a csapat, illetve felszínre kerültek a sebezhető pontjaink, de végül sikerült megszerezni a győzelmet.

Ezt követte a csoportkört zárásaként a későbbi Eb-győztes franciák elleni találkozó, amely összességében abszolúte egyoldalúan alakult, és vereség lett a vége. Igyekeztünk ezen a meccsen úgy forgatni a csapatot, hogy a másnapi nyolcaddöntőnek minél frissebben vágjunk neki. Ez a frissesség meg is volt a portugálok ellen, hiszen jól kezdtük a meccset, sokáig kontrolláltuk a játékot, és legalább három alkalommal eldönthettük volna a továbbjutás kérdését. Végül ezt nem sikerült abszolválnunk, és ezúttal is egylabdás mérkőzést kreáltunk magunknak a végére.

A figyelmetlenségbeli és koncentrációs problémák ismét a előjöttek, s emiatt nem tudtuk lezárni az összecsapást, mindez pedig egyértelműen a portugáloknak kedvezett, akik a mi hibáinkból is élve, tényleg elhitték, hogy lehet keresnivalójuk. A végjátékban négy ziccert és három büntetőt elrontva kaptunk ki végül.
Forrás: FIBA.Basketball

A válogatott a negyeddöntőbe kerülést tűzte ki első számú céljaként, így értelemszerűen nagy volt a csalódottság.

„A vereség után némiképp mélypontra került a csapat, és nagy feladatnak bizonyult, hogy a szakmai stábbal mindenkit felrázzunk, mentálisan összeszedjék magukat a lányok, és a tudásuk legjavát nyújtsák a hátralévő három mérkőzésen a 9-16. helyért. Azt gondolom, ez összességében sikerült is. Először a kifejezetten erős és komplett svéd, majd a szintén kemény ellenfélnek bizonyuló, lengyel csapat ellen is nyertünk. Majd jöttek ismét a finnek, és nagyon hasonló forgatókönyv következett a korábbiakhoz. A hatalmas fegyelmezetlenségbeli hibák miatt megint egylabdás meccs kerekedett belőle, amelyből rosszul jöttünk ki.

Ami a pozitívumokat illeti: jó, rendkívül hasznos és tanulságos tornán vagyunk túl. A játékosok sokat tanulhatnak, fejlődhetnek ezekből a tapasztalatokból.

Különösképpen abból a szempontból, hogy miként, milyen mentalitással kell beleállni a mérkőzésekbe, illetve hogyan kell lezárni az éles végjátékokat. Továbbá ami a legfontosabb, hogy azok a kulcsjátékosaink, akik potenciálisan eljuthatnak a felnőttválogatottságig, olyan impulzusokkal gazdagodhattak a válogatott keretei között az elmúlt nyolc hét alatt, amiből azt hiszem,

sokat profitálhatnak, és ezáltal hosszú távon a hazai kosárlabdasport meghatározó játékosaivá válhatnak.
A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE AZ U20-AS NŐI EB-N:
Dúl Terka, Holcz Rebeka, Horváth Dóra, Katona Boglárka, Laczkó Sára, Miklós Melinda, Milkovics Réka, Oláh Fruzsina, Rakita Lili, Sitku Zsuzsanna, Strausz Edina, Telegdy Zsófia.

(Kiemelt kép forrása: FIBA.Basketball)

Legfrissebb hírek

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
4 perce

Ligue 1: nem bírt a sereghajtóval a Lille

Francia labdarúgás
17 perce

Mint ablakos tótnak a hanyatt esés – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
24 perce

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
31 perce

Második mérkőzését is elveszítette férfi jégkorong-válogatottunk Oslóban

Jégkorong
1 órája

Birkózás: Elekes Enikő ötödik lett Zágrábban

Birkózás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában

Kézilabda
1 órája

Lezárultak a negyeddöntők a futsal Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik