Kosár: csoportmásodikként jutottak tovább a lányok az U16-os Eb-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.08.13. 16:28
Címkék
Húszpontos vereséget szenvedett az U16-os leány kosárlabda-válogatott a franciáktól, így csoportmásodikként jutott tovább a nyolcaddöntőbe az izmiri korosztályos Eb-n.

A törökök és a szerbek legyőzése után a Mészárosné Kovács Andrea vezette magyar csapat a szintén veretlen, címvédő franciákkal találkozott a csoportkör zárásaként a törökoroszági U16-os leány kosárlabda Európa-bajnokságon.Mészárosné Kovács Andrea vezette magyar csapat a szintén veretlen, címvédő franciákkal találkozott a csoportkör zárásaként a törökoroszági U16-os leány kosárlabda Európa-bajnokságon.

A csoportelsőségről döntő mérkőzés elején fej fej mellett haladtak a felek, így 16–16-os döntetlennel ért véget az első tíz perc, majd sokáig a második negyedben is szorosan alakult az állás (21–22), a félidő utolsó szakaszában aztán a franciák átvették az irányítást, és hat ponttal elléptek (24–30). A nagyszünet után továbbra is az ellenfélnél volt az előny, de a mieink tartották a lépést a harmadik felvonás első felében (35–38), ezt követően viszont ismét a franciák percei következtek, akik a negyedik etap rajtjára tízpontos vezetésre tettek szert (39–49).

A végjátékban a magyar lányok már nem tudták felvenni a versenyt a fizikailag erősebb riválissal, így végül 70–50-es vereséget szenvedtek.

A mieink legjobb pontszerzőjeként Drahos Leila és Szikszai Franciska egyaránt 9-9 ponttal végzett.

A magyar válogatott 2/1-es mérleggel, csoportmásodikként jutott tovább.

A keddi nyolcaddöntőben az A-csoport harmadik helyezettje, vagyis Lettország vagy Csehország vár a mieinkre.

U16-OS LEÁNY EURÓPA-BAJNOKSÁG, IZMIR (TÖRÖKORSZÁG)
Csoportkör, B-csoport, harmadik (utolsó) forduló
Magyarország–Franciaország 50–70 (16–16, 8–14, 15–19, 11–21)
Magyarország: Josepovits, Drahos 9/3, Gréts, Halmágyi 8/3, Szikszai 9/3. Csere: Völgyi 7/3, Sinka-Pálinkás 3, Poczkodi 3/3, Kendelényi 2, Janzsó 7, Czirkos 2, Szauter.

(Kiemelt képen: Drahos Leila Forrás: FIBA.Basketball)

Legfrissebb hírek

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
4 perce

Ligue 1: nem bírt a sereghajtóval a Lille

Francia labdarúgás
17 perce

Mint ablakos tótnak a hanyatt esés – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
24 perce

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
31 perce

Második mérkőzését is elveszítette férfi jégkorong-válogatottunk Oslóban

Jégkorong
1 órája

Birkózás: Elekes Enikő ötödik lett Zágrábban

Birkózás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában

Kézilabda
1 órája

Lezárultak a negyeddöntők a futsal Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik