Torna: Berki Krisztián szerint jó irányba halad a fiúutánpótlás

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.08.17. 09:02
Címkék
Berki Krisztiánnal, London olimpiai bajnokával, a Magyar Torna Szövetség sportigazgatójával az után beszélgettünk, hogy Zámbori Zala aranyérmes lett nyújtón a maribori EYOF-on. Az elmúlt időszakban a korosztályos világversenyeken a fiúk folyamatosan szállítják a sikereket, elsősorban ennek hátteréről kérdeztük a korábbi klasszist.

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt Molnár Botond első magyar fiútornászként ünnepelhetett ifjúsági Európa-bajnoki címet egyéni összetettben Münchenben, majd ugrásban bronzérmet nyert ugyanott. Az idén aztán folytatódott a mieink sikerszériája: Závory Szilárd ugrásban a dobogó harmadik fokára állhatott fel az antalyai ifjúsági világbajnokságon, ezzel beállította a korábbi legjobb magyar vb-eredményt (Balázs Krisztián a 2019-es, győri eseményen nyújtón lett harmadik).Molnár Botond első magyar fiútornászként ünnepelhetett ifjúsági Európa-bajnoki címet egyéni összetettben Münchenben, majd ugrásban bronzérmet nyert ugyanott. Az idén aztán folytatódott a mieink sikerszériája: Závory Szilárd ugrásban a dobogó harmadik fokára állhatott fel az antalyai ifjúsági világbajnokságon, ezzel beállította a korábbi legjobb magyar vb-eredményt (Balázs Krisztián a 2019-es, győri eseményen nyújtón lett harmadik).

Őket követte a sorban Zámbori Zala, aki legutóbb, a maribori Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon aranyérmet szerzett a nyújtó fináléjában.

Az FTC-Telekom 17 éves reménysége első hazai fiú versenyzőként győzött az EYOF történetében.

„Az elmúlt időszakban Zala nagyon szépen fejlődik, az edzőjével, Tóth Leventével kiváló összhangban dolgozik, és ez a munkakapcsolat kulcsfontosságú a fejlődésében – kezdte Berki Krisztián, a Magyar Torna Szövetség sportigazgatója az Utánpótlássportnak. – Nagyon örülök, hogy éremmel, ráadásul arannyal térhetett haza Szlovéniából. Az EYOF előtti versenyeken nyújtón kifejezetten ígéretesen szerepelt, szóval benne volt a levegőben, hogy ilyen kiemelkedően teljesít.

De a reményt valóra is kellett váltani, szóval nagy dicséret illeti őt.

A lólengés 2012-es olimpiai bajnoka szerint nem véletlen a fiúk sikersorozata, kezd beérni az elmúlt évek kemény munkája.

Berki Krisztián Fotó: Mura László

„Jó helyzetben vagyunk, mert vannak olyan felnőtt versenyzőink, akik láthatóan motiválják a fiatalabb generációt.

Az utánpótlás képviselői igyekeznek követni a nagyokat mind az eredményekben, mind az edzésmunkában. Fontos, hogy a fiatalok lássák maguk előtt a perspektívát.

 Alapvetően helyes irányba haladunk: a klubokban is minőségi munka zajlik, és megvan az utánpótlásbázisunk; nyugodtabbak a körülmények, kedvezőbbek a feltételek, mint tíz évvel ezelőtt, és ez pozitív hatással van az eredményekre is.”

Berki szerint az ifjúságiból a felnőttkorosztályba átlépve jelenleg jóval nagyobb lépcsőfokot kell megugraniuk a fiataloknak, mint korábban, például a saját pályafutása idején.

„A fiatalok, ha kitartóan dolgoznak, idővel a felnőttek között is letehetik a névjegyüket, ám az utánpótlásból kiöregedő ígéreteknek még rengeteget kell dolgozniuk, fejlődniük, hogy érvényesülhessenek felnőttszinten is. De Molnár Botond például elsőévesként már döntőbe jutott egyéni összetettben az idei felnőtt Eb-n. Bízunk benne, hogy előbb-utóbb a mostani ifiknek is sikerül venniük az akadályt. A torna egyéni sport, mondhatni egyszemélyes háború, ugyanakkor jelenleg a férfi- és a női csapatunknak is megvan az esélye a jövő évi olimpiai részvételre, és ez láthatóan mindenkit extrán motivál, még azokat is, akiknek egyéniben egyébként nem lenne esélyük kvalifikálni.

Igazi támogató közösség alakult ki a válogatottban, mindenki próbálja segíteni a másikat. A párizsi szereplés reménye pedig a fiatalok karrierjét is extrán belendítheti.

(Kiemelt képen: Zámbori Zala Forrás: MOB-Média)

Legfrissebb hírek

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
4 perce

Ligue 1: nem bírt a sereghajtóval a Lille

Francia labdarúgás
17 perce

Mint ablakos tótnak a hanyatt esés – ikszelt egymással az olasz tabella utolsó kettője

Olasz labdarúgás
24 perce

Az Union Berlin és az Eintracht Frankfurt sem tudta megszakítani rossz sorozatát

Német labdarúgás
31 perce

Második mérkőzését is elveszítette férfi jégkorong-válogatottunk Oslóban

Jégkorong
1 órája

Birkózás: Elekes Enikő ötödik lett Zágrábban

Birkózás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Ónodi-Jánoskúti csapata elődöntős a Francia Kupában

Kézilabda
1 órája

Lezárultak a negyeddöntők a futsal Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik