Vízilabda: a magyar fiúk sem nyerhetnek mindig

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2023.08.15. 09:00
Címkék
Bravúros sorozat végére került pont azzal, hogy az U17-es fiú vízilabda-válogatott lemaradt a dobogóról a manisai Európa-bajnokságán.

Ismét rendkívül eredményes évet zár a magyar vízilabda férfiutánpótlása, hiszen

a felnőttválogatott világbajnoki címe mellett az U20-as csapat is megnyerte a vb-jét, az U15-ös az Eb-jét, az U17-es korosztály pedig hétfőn a negyedik helyen végzett a kontinensviadalán.

Az U17-esek manisai Európa-bajnoksága előtt még abban a páratlan bravúrban is bízhattunk, hogy az idén minden korosztály a legfényesebb éremmel tér haza a világversenyéről, de a Korényi Balázs által irányított együttes előbb a szerbek elleni elődöntőben kapott ki, majd a spanyolokkal szembeni bronzmeccsét is elveszítette.

„Nagyon sajnálom a fiúkat, de úgy gondolom, hogy egy sportoló nagyon sokféleképpen tanulhat, és ha ennek a nyárnak, ennek az Eb-nek a tapasztalatait jól használják fel, abból sokat profitálhatnak később. Ami a stábot illeti: a válogatott szintjén fiatal, kezdő edzők vagyunk, nekem vezetőedzőként az első világversenyem volt ez, és ugyanez elmondható a stábban dolgozó társaimról. Rengeteget tudunk tanulni az itt történtekből, és kell is” – mondta Korényi az elveszített bronzmérkőzés után a vlv.hu-nak.

A spanyoloké lett a bronz az U17-es Eb-n Forrás: waterpolo.hu

Az U17-es korosztályt egyébként ugyanolyan sokra hivatott játékosok alkotják, mint a többit. Ezt jelzi, hogy tavaly az U16-os világbajnokságot, előtte pedig az U15-ös Eb-t is megnyerték, és tulajonképpen Manisában tapasztalták meg először, hogy milyen kikapni nagy nemzetközi tornán.

A negyedik hellyel egy megsüvegelendő sorozat is véget ért. A magyar korosztályos fiúcsapatok a 2021 szeptemberében rendezett máltai U17-es kontinenstorna óta

minden Eb-ről vagy vb-ről éremmel tértek haza 

– ez hat komoly megméretést foglal magába. Ha pedig a lányokat is idevesszük, akkor tizenkettő korosztályos Eb vagy vb után maradt le a dobogóról magyar csapat.

Ezzel a mutatóval minden bizonnyal bármelyik riválisunk szívesen büszkélkedne. És még arra is minden esély megvan, hogy az évet sikerélménnyel zárjuk, ugyanis az U20-as női válogatott szeptemberben a portugáliai világbajnokságán ugrik vízbe.

(Kiemelt képünkön: Balogh Botond csapatkapitányként ezúttal U17-es Eb-negyedik helyig jutott a válogatottal Forrás: waterpolo.hu)

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
1 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2 órája

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
2 órája

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
2 órája

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
2 órája

Két öngól kellett hozzá, de több mint nyolc év után újra élvonalbeli bajnokit nyert a Depor

Spanyol labdarúgás
2 órája

NFL: visszatér a liga történetének egyik legjobb védője

Amerikai sportok
3 órája