Vívás: az évad első nemzetközi korosztályos megméretése jön Somorján

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2023.09.29. 11:57
Címkék
Az új évadban a kadét leány tőrözők Somorján kezdik a korosztályos vívóink nemzetközi szerepléseinek sorát.

A korosztályos vívóink közül a kadét leány tőrözők kezdik meg az új évad nemzetközi szereplését a szlovákiai Somorján, ahol szombaton és vasárnap európai körversenyen vesznek részt.

A hazai vívószövetség honlapja a beharangozójában kiemeli, hogy a magyar küldöttség a maximális, húsz versenyzővel vág neki a viadalnak, és a mezőnyben ott lesz az a Kollár Anna is, aki februárban a korosztályban Európa-bajnoki bronzérmet szerzett Tallinnban.

Hogy a Törekvés ígérete jó formában van, azt mutatja, hogy egy hete a juniorok hazai dupla válogatóversenyén mindkétszer a dobogó harmadik fokára állhatott.

„A mostani az utolsó évem a kadétok között, és szeretnék még egyszer sikeresen szerepelni ebben a korosztályban. A két fő versenyemnek így a kadét Európa- és a világbajnokságot tekintem. Ezeken igyekszem minél jobb eredményt elérni” – mondta Anna az évad elején portálunknak.

(Kiemelt képünkön: Kollár Anna Forrás: Magyar Vívószövetség)

Legfrissebb hírek

WNBA: Juhász Dorka edzésbe állt Minnesotában

Kosárlabda
2 perce

Pico Lopes: Most már mindenki tudja, hol találja a Zöld-foki szigeteket

Foci vb 2026
9 perce

Hosszabbítások, fordítások, búcsúzó világsztárok – összefoglaltuk a „tizenhatoddöntőt”

Foci vb 2026
35 perce

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
37 perce

Bombameglepetés, 5 hosszabbítás, fordítások, búcsúzó világsztárok – ilyen volt a vb-történet első „tizenhatoddöntője”

Foci vb 2026
48 perce

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
55 perce

„A változó fogyasztói szokások közepette a sport az egyik leghatékonyabb tartalomtípus”

Egyéb egyéni
1 órája

Rekordnézettséget hozott az Argentína–Zöld-foki-szigetek vb-meccs

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik