Ökölvívás: utánpótlásérmek Szarajevóból

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2023.10.11. 11:37
Címkék
Két arany- és egy bronzérmet szerzett a magyar csapat a szarajevói korosztályos ökölvívó-viadalon.

Négy magyar fiatal utazott el az elmúlt napokban Szarajevóba, ahol korosztályos ökölvívóversenyen vett részt: a juniorkorú Váradi Sándor és Bodnár Bence mellett az egyaránt ifjúsági Nileborg Krisztián és Zsigó Csaba is ringbe lépett. Váradi Sándor és Bodnár Bence mellett az egyaránt ifjúsági Nileborg Krisztián és Zsigó Csaba is ringbe lépett. 

A Székesvári Tamás edző által vezetett különítményből mindenki bokszolt az első napon: Zsigót és Bodnárt (aki így is bronzérmes lett) megállították, Nileborg és Váradi viszont győzelemmel kezdett. Utóbbinak az elődöntő következett ezután, amit szintén sikerrel vívott meg, így mindketten készülhettek a fináléra. A 75 kilogrammosok mezőnyében Nileborg román fiatalt múlt felül a döntőben, Váradi (80 kg) pedig bosnyák indulót vert meg.

A magyar bokszolókat különdíjakkal is elismerték, Nileborg az ifik, Váradi pedig az egész viadal legjobbja lett.

(Kiemelt képünk forrása: MÖSZ)

 

Legfrissebb hírek

Dél-Korea: elmenekült hazájából a volt szövetségi kapitány

Foci vb 2026
34 perce

Mexikói hangzavartól tartanak az angolok

Foci vb 2026
52 perce

Tour de France – kezdődik a hajsza a sárga trikóért

Képes Sport
53 perce

Vb 2026: Ancelotti két játékost tesztelt Paquetá helyén a brazilok edzésén

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: Messiék nehezen, de megállították a futballtörténeti csodát – vb-kibeszélő, 23. nap

Foci vb 2026
2 órája

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik