Terepkerékpár: Takács Zsombor junior Eb-ezüstérmes

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2023.11.05. 15:02
Címkék
Takács Zsombor ezüstérmet nyert a terepkerékpárosok franciaországi junior Eb-jén, melyen Vas Barnabás az ötödik, Bruchner Regina pedig a tizenkettedik lett.

A franciaországi Pont-Cháteau adott otthont a terepkerékpáros (cyclo-cross) Európa-bajnokságnak, melyen a junior lányok között Bruchner Reginának, míg a fiúk mezőnyében Takács Zsombornak és Vas Barnabásnak szoríthattunk – számol be a velo.hu.Bruchner Reginának, míg a fiúk mezőnyében Takács Zsombornak és Vas Barnabásnak szoríthattunk – számol be a velo.hu.

A kerekesekre három kilométeres, körönként 100 méternyi szintet tartogató, füves és aszfaltozott részekkel, valamint három lépcsősorral nehezített nyomvonal várt. A beszámoló szerint a fiúk hatkörös Eb-jén a rajtot követően az első kanyarban bukás okozott némi riadalmat, a francia Aubin Sparfel pedig ezt kihasználva az élre tört. Három francia és egy olasz bringás tekert ekkor a spiccen, hozzájuk csatlakozott nem sokkal később a két magyar, Takács és Vas. Aztán a Superior Racing Teamben edződő Takács kezdte el rángatni az élmezőnyt, és Sparfelen kívül szép lassan mindenkit leszakított. Az Európa-bajnoki cím sorsa végül sprintben dőlt el, amit a francia fiú bírt jobban,

a magyar ígéret így ezüstérmes lett,

míg Vas a kiváló ötödik helyet szerezte meg.

Takács Zsombor és felkészítője, Búr Zsolt az Eb-ezüstéremmel Forrás: velo.hu

A lányok között Bruchner Regina végig remekül küzdve az előkelő tizenkettedik helyen ért célba.

(Kiemelt képünkön: Takács Zsombor Forrás: velo.hu)

Legfrissebb hírek

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
46 perce

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
48 perce

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
1 órája

Luis Díaz lett a Kolumbia–Ghána mérkőzés legjobbja

Foci vb 2026
1 órája

Felsültek az afrikai csapatok, de hasítanak a dél-amerikaiak – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Lezárult az egyenes kiesés szakasz első fordulója, kialakultak a nyolcaddöntő párosításai

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
2 órája

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik