Evezés: gőzerővel készül a 2024-es évadra az utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.01.27. 13:23
null
A szokásoknak megfelelően vb és Eb is vár az U23-as és az ifjúsági magyar evezősökre 2024-ben,.

Számos szép magyar eredményt tartogatott a hazai utánpótláskorú evezősöknek 2023: az ifjúsági Európa-bajnokságon hosszú ideje nem szerepelt ennyire jól a magyar csapat, a fiatalok közül az egypárevezős Pádár Luca ezüst-, a kormányos nélküli négyes (Kalmár Áron, Pálmai Ágoston, Kunstár Simon, Csizmadia Ádám) pedig bronzérmet szerzett, másik két egységünk pedig kevéssel maradt le a dobogóról. Az U23-asok kontinensviadalán sem maradt a küldöttség érem nélkül, a könnyűsúlyú kétpárak között Szőllősi Balázs és Bridge Henry duója ért oda a második helyre.

A korosztályokban a szakvezetők elmondása szerint (és a nevezések alapján is) az olimpiai számokra koncentrált a válogatott, a terv pedig idénre sem változik, így nem lesz könnyű dolga az evezősöknek, akiknek 2024-ben is maximális erőbedobással kell majd versenyezni, ha oda akarnak érni a kontinens – vagy akár a világ – legjobbjai közé.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, szinte teljesen megújul az ifjúsági válogatott, a csapat nagyobbik része fellépett az U23-asok közé. Az utóbbi korosztály sincs egyszerű helyzetben, a felnőttek mellett az U23-asokat is szövetségi kapitányként irányító Lőrincz Attila így fogalmazott december végén az Utánpótlássportnak:

Nem szabad az újonc U23-asokra nagy terhet rakni, hiszen nekik éveik lesznek beleerősödni a kategóriába. Ahogyan az idén, úgy a folytatásban is az olimpiai számokra helyezzük majd a hangsúlyt, ennek megfelelően igyekszünk összeállítani az egységeket.”

A világversenyeket tekintve ismét Eb-n és vb bizonyíthat mindkét említett korcsoport. Az események sora június elsején kezdődik, az U19-esek Európa-bajnokságával, amit a lengyelországi Kruszwicában rendeznek meg. Ezt egy nagyobb szünet követ, augusztus második felében pedig a felnőttek mellett az U23-asok és az ifik is becsatlakoznak, hogy vb-n szerepeljenek Kanadában. Az U23-asok Eb-je pedig szeptember első felében kapott helyet a versenynaptárban, a viadalnak a törökországi Edirne ad majd otthont.

(Kiemelt képünk forrása: MESZ)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
6 órája

Evezős-vk: a magyarok közül Pétervári-Molnár Bendegúz végzett a legelőkelőbb helyen Luzernben

Egyéb egyéni
10 órája

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
14 órája

Cselgáncs: hétfőn kezdődik az ifjúsági Eb a Kanári-szigeteken

Utánpótlássport
16 órája

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
21 órája

Vízilabda: sima sikerrel kezdett az U18-as fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 21:33

Műugrás: Fehér Luca ezüstérmes toronyugrásban a budapesti junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 20:59

Kosárlabda: kétszer legyőzte a portugálokat az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.06.27. 20:05
Ezek is érdekelhetik