Karate: egy híján harminc ifjú karatésunk küzd Tbilisziben

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.02.08. 09:04
null
Hagyományosan az év elején, és rendre februárban rendezik meg az utánpótlás-korosztályhoz tartozó karatésok Európa-bajnokságát, s ez idén sincs másképpen: péntektől vasárnapig a georgiai főváros a házigazda.

Japán csatakiáltásoktól lesz hangos a hétvége Tbiliszi - és egész Georgia - legnagyobb arénájában, a 2022-ben átadott Új Sportpalotában, ahol a 14-21 éves karatés korosztály kontinensviadala zajlik, nem mellesleg 29 magyar részvételével. A sorszáma szerint 51. utánpótlás Eb – amelyen egyéniben és csapatban, küzdelemben (kumite) és katában (formagyakorlat) osztanak érmeket fiúknál és lányoknál egyaránt – várakozásaink szerint a piros-fehér-zöld színeket viselők révén is emlékezetes euro-seregszemleként rögzül a japán eredetű küzdősport honi históriájában.

– foglalta össze a lényeget indulás előtt Falusi Márton, a hazai sportági szakszövetség alelnöke.

Utóbbiak közé tartozik Bárdos Ádám, a Sporting Budo 19 éves, ennél fogva Tbilisziben már az U21-es mezőnyben rajtoló katás kiválósága, aki még ifjontibb éveiben már Európa-bajnoki ezüstöt és bronzot is szerzett. Veretes a múltja a 20 esztendős, MTK-s kumitésnek, Jakubovics Dalmának is, ő eddigi legnagyobb diadalát 2020-ban, Budapesten aratta, amikor is kontinenselsőként végzett, ezúttal ugyancsak az U21-eseknél próbálkozik meg a babérgyűjtéssel.

A fiatalabb évjáratúak között is akadnak már sikertulajdonosok:

az MTK-s Tóth Máté Roland tavaly kadétként lett Európa-bajnok, most – 16 évesen – már a juniorok táborában igyekszik újfent tatamihőssé válni.

.

Hecker Bojána és Loyal Lili személyében két 17 éves, és ugyanúgy az UTE-t erősítő leányzó is befutó lehet, jelenleg azt mondhatják el magukról, hogy Eb-, illetve vb-ezüstjük már van nekik.

A nagy ígéretek sorában lép tatamira az egyaránt az MTK-ban karatézó és szintén 17 éves Gáspár Laura, a 18 esztendős Fleischer Dóra, miként ide sorolandó 15 éves klubtársuk, a néhai nagyszerű válogatott labdarúgó Dalnoki Jenőnek az unokája, Dalnoki Szofi is.

(Kiemelt képünkön: Mátraházán készült az Eb-re a tbiliszi bevetésre váró utánpótláscsapatunk Forrás: karate.hu)

Legfrissebb hírek

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
13 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
14 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03

Birkózás: formálódik az ígéretes generáció az utánpótlásban

Utánpótlássport
2025.09.11. 09:02
Ezek is érdekelhetik