Kézilabda: története legjobb eredményéért hajt a SZISE U19-es csapata

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.02.22. 14:01
null
A fővárosi Szent István SE U19-es leány kézilabdacsapata jelentősen megerősödött a múlt nyáron, amit jól mutat, hogy jó eséllyel pályázik az évad végi négyes döntőbe való bejutásra.

Tizennyolc fordulót már lejátszottak az U19-es élvonalbeli leány kézilabda-bajnokság Nyugati csoportjában, az alapszakaszból nyolc kör van hátra, a jelenlegi állás szerint pedig nagy a valószínűsége, hogy az – egyaránt 32 ponttal álló – Győri ETO és a Szent István SE jut majd be az évad végi négyes döntőbe.

A két csapat közül az utóbbi remeklése a meglepőbb, a fővárosiak ugyanis a 2022-2023-as évadban a tizedik helyen végeztek a korosztályos első osztályban, inkább a kieső zóna felé kellett figyelniük, nem a dobogós helyek irányába.

„Számítottunk rá a nyári felkészülés alatt, hogy benne lehet a jó szereplés ebben az évadban, a 2005-ös korosztályból ütőképes társaság alakult ki.

A sikeres szereplés nem volt borítékolható, voltak jelek, hogy versenyképes együttessel vágunk neki az évadnak – mondja az Utánpótlássportnak a fővárosiak vezetőedzője, Márczy Gábor. – Az előző évadban azt már pozitívumként értékeltük, hogy kiharcoltuk a bennmaradást az élvonalban; sok új játékos érkezett hozzánk a nyáron, de az előző keretből is maradtak többen.”

A SZISE felnőttcsapata az NB I/B-ben szerepel, az U19-es gárda java pedig a „nagyok” között is szerepet kap.

„Sokat számít, hogy  a felnőttmásodosztályban is játszhatnak a fiataljaink, ennek az egyik hatása, hogy a saját korosztályukban eredményesek. Lesznek még nehéz mérkőzéseink, Győrbe is ellátogatunk majd, de azt már megmutattuk, hogy velük is fel tudjuk venni a harcot, így ha bejutunk a négyes döntőbe, szerintem bármi előfordulhat majd. Ez egyébként nem titkolt célunk is, nem szeretnénk lemaradni a Final Fourról.

Legfrissebb hírek

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
5 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
6 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
15 órája

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03
Ezek is érdekelhetik