Kézilabda: mindkét arcát megmutatta az ifjúsági fiúválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.19. 20:32
null
A múlt héten az idei második összetartásán vett részt az ifjúsági fiú kézilabda-válogatott, amely kétszer a portugál csapattal is összecsapott; Gulyás István szövetségi edzőt kérdeztük az Eb-re készülő fiatalok kapcsán.

Válogatott hetet hagytak maguk mögött vasárnap az utánpótlás fiú kézilabda-válogatottak, a serdülők és a juniorok mellett a 2006-os és 2007-es fiatalok alkotta ifjúsági nemzeti csapat is találkozott, méghozzá Lakiteleken, ahol az első néhány nap edzésekkel telt, majd következett két mérkőzés a portugálok korosztályos legjobbjai ellen.

A fiatalok előbb 32–26-ra kikaptak, majd visszavágtak, és magabiztos sikert arattak (39–24).

„Hasznos hetet zártunk, aminek a végén megdicsértük a srácokat. Hat labdás edzés mellett három-négy kondicionáló tréning is befért az első néhány nap programjába. Két újoncot köszönthettünk, akik szintén odatették magukat; igyekszünk a korábban megkezdett úton haladni a fiúkkal – mondja Gulyás, majd áttér a két felkészülési mérkőzésre. – Az első meccsen gyengén játszottunk, sok technikai hibát vétettünk, védekezésben sem tudtuk a megfelelő szintet hozni, így minden téren a portugálok akarata érvényesült. Rosszul kezdtünk, ami rányomta a bélyegét az összecsapásra; volt egy fellángolásunk, aminek köszönhetően még visszajöttünk a meccsbe, fordítani azonban nem volt esélyünk. Másnap viszont teljesen másik arcát mutatta a csapat, ami egyébként – ebben a korban – egyáltalán nem meglepő;

Gulyás István Forrás: FFHandball/IconSport

Az együttes a nyáron Európa-bajnokságon méretheti majd meg magát, augusztusban, Montenegróban. Nemrég az is eldőlt, hogy a magyar csapat a svéddel, a svájcival és az izraelivel került egy négyesbe.

„Május elején találkozunk újra, pár nap felkészülés után Tunéziába utazunk, hogy részt vegyünk egy nemzetközi tornán. A közvetlen felkészülést július közepén kezdjük meg: Négy Nemzet Tornáján is szerepelünk majd, ezt követően – a tervek szerint – a csehekkel is megmérkőzünk, ezt követően utazunk el a kontinensviadalra.”

(Kiemelt képünkön: a ifjúsági fiú kézilabda-válogatott a novemberi Tiby-kupán Forrás: FFHandball/IconSport)

Legfrissebb hírek

Jégkorong: négy korosztályos fiúválogatott lépett pályára

Utánpótlássport
8 órája

Sportlövészet: Európa-bajnok az U16-os légpuskás csapat Burgaszban

Utánpótlássport
10 órája

Karate: Mátraháza után jöhet Ciprus

Utánpótlássport
12 órája

Asztalitenisz: Lei Balázs nagyszerű formában kezdte az évet

Utánpótlássport
17 órája

Vívás: kiélezett küzdelem a junior férfi párbajtőrözők ranglistáján

Utánpótlássport
20 órája

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
2026.02.04. 17:52

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
2026.02.04. 10:40

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
2026.02.04. 09:08
Ezek is érdekelhetik