Kosárlabda: a szövetség és a TF karöltve segíti a leányutánpótlást

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.03.03. 14:56
null
Székely Norbert, a felnőtt női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányának, a hazai szövetség leányszakágért felelős utánpótlás-koordinátorának irányításával az MKOSZ tehetséggondozó programot indított. A Testnevelési Egyetemen zajló egyéni képzések mellett a fiatalokat igyekeznek teljes körben felkészíteni a sportolói pályájára, így sok más mellett például sportpszichológiai támogatásban is részesülnek.

Eddig nem látott kezdeményezést, központi tehetséggondozó programot indított útjára az ősszel a hazai leány utánpótláskorú játékosok támogatására a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége. Az edzések pedig nem más, mint SzékelyNorbert vezetésével zajlanak a Testnevelési Egyetem csarnokában, méghozzá az U16-os és az U14-es korosztály kiválasztottjainak.

– mondta Székely Norbert, a felnőtt női válogatott szövetségi kapitánya, akit ezúttal utánpótlás-koordinátori minőségében kérdeztünk. – Elsősorban az ügyes és ígéretes játékosok egyéni képzésére helyezzük a hangsúlyt, ugyanakkor itt nemcsak kosárlabdával kapcsolatos szakmai dolgokról van szó, hanem

A hétfői napokon a Testnevelési Egyetemen tartunk kiscsoportos foglalkozásokat. Jómagam mellett a TF vezető tanára, Boros Zoltán felügyeli ezeket a tréningeket, valamint Horváth Gergely és Laklóth Anna is segíti edzőként a munkánkat, az erőnléti szegmensért pedig Juhász Ferenc felel. A dietetikai foglalkozásokat dr. Martos Éva, míg a pszichológiával kapcsolatos alkalmakat dr. Szemes Ágnes koordinálja."

A programban jelenleg négy fővárosi klub, a BEAC, az Óbudai Kaszások, a Zsíros Akadémia Kőbánya és a Kiss Lenke KA játékosai vesznek részt. Ugyanakkor Székely hangsúlyozta, a jövőben szeretnének további Budapesten és annak környékén működő egyesületeket bevonni, de nem tartja elképzelhetetlennek azt sem, hogy idővel a kiemelt akadémiákkal is együttműködjenek ezen a téren.

„Ebben az évadban teszt jelleggel vágtunk bele a projektbe, de szerencsére hamar támogató visszajelzések érkeztek, ugyanis a klubok abszolúte pozitívan fogadták a kezdeményezést. Sikerült könnyen összehangolni a közös munkát, amely remélem, hosszú távon is megteszi a hatását, és ezek az erőfeszítéseink idővel a válogatottjainknál is kamatozni fognak. Még az indulási fázisban tart a programunk, de az eddigi tapasztalatok bizakodásra adnak okot.

Azonban ezzel korántsem a klubokban zajló munkát szeretném rossz fényben feltüntetni. Nálunk egyszerűen más aspektusok kerülnek előtérbe a képzésben, csupán arról van szó, hogy a lányok egyfajta plusz támogatásban részesülnek."

(Kiemelt kép forrása: MKOSZ)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
6 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
12 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
15 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.02.02. 09:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20
Ezek is érdekelhetik