Műkorcsolya: mozgalmas évad áll az utánpótlás mögött

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.03.29. 13:29
null
Kiemelt események során, köztük világversenyeken is bizonyíthattak a műkorcsolya ágazat hazai utánpótláskorú képviselői.

A szokásoknak megfelelően az augusztusi tesztversennyel indult el hivatalosan az utánpótláskorú hazai műkorcsolyázók új évada, nem sokkal később pedig már a junior Grand Prix-sorozat is beindult, az állomások többségén magyar indulóval. A GP-k házigazdáinak sorába ráadásul Magyarország is bekerült, a fővárosi Vasas Jégcentrumban nívós mezőny gyűlt össze

A Budapest Trophyn ismét népes nemzetközi mezőnyt fogadhattak a szervezők, amelyen már hazai érmet is ünnepelhettünk: a magyar színeket képviselő Dzsumanyijazova Polina harmadikként zárt. Decemberben a Mikulás-kupa ismét sikeresnek bizonyult, ami alapján ráadásul válogató is volt a második félév megméretései előtt, amik egyben az évad legfontosabbjai is voltak.

Januártól pedig jött a java: a dél-koreai ifjúsági téli olimpiára utazó magyar küldöttségbe egyetlen műkorcsolyázóként Ekker Léna is bekerült, aki az esemény kezdete előtt úgy fogalmazott az Utánpótlássportnak, hogy legfőbb célja élvezni a versenyzést; ez a programjait elnézve sikerült is, ráadásul a kűrjével a rövid programjához képest egy helyet javítani tudott, tizennegyedikként zárta a multisporteseményt. 

 – mondta Ekker, aki életre szóló élményt szerzett Dél-Koreában.

Ekker Léna zárása az ifjúsági téli olimpián Fotó: MOB-Média/Szalmás Péter

A hazai junior leánymezőnyben a legjobb pontszámokat szerző Dzsumanyijazova Polina a junior-világbajnokságon bizonyíthatott, míg a fiúk között egyéniben Vlasenko Aleksandr állt jégre. Idén a párosok között is indult magyar kettős, méghozzá az évad elején összeállt Rothenbühler Nora, Berei Mózes József duó, amely a 12. helyen fejezte be a szereplést. Vlasenko 21., Dzsumanyijazova pedig 19. lett.

Az utánpótláséveitől búcsúzó Vlasenko a felnőttek világbajnokságán is jégre léphetett, azon negyvenedikként végzett.

Nem szabad megfeledkezni a szinkronkorcsolya-ágazatról: idén is szurkolhattunk magyar csapatnak a junior-világbajnokságon: a Team Magic a 17. pozícióban zárta a Svájcban megrendezett viadalt. 

(Kiemelt képünkön: Dzsumanyijazova Polina Forrás: MOKSZ)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
15 órája

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
23 órája

Cselgáncs: hétfőn kezdődik az ifjúsági Eb a Kanári-szigeteken

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Vízilabda: sima sikerrel kezdett az U18-as fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 21:33

Műugrás: Fehér Luca ezüstérmes toronyugrásban a budapesti junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 20:59

Kosárlabda: kétszer legyőzte a portugálokat az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.06.27. 20:05

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kajak-kenu: Csorba bizonyította, nem véletlen volt a tavalyi remeklés

Utánpótlássport
2026.06.26. 17:24
Ezek is érdekelhetik