Short track: a versenyzői lelkére is odafigyel Lakatos Tamás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.03.20. 14:50
null
A hónap utánpótlásedzője díj februári kitüntetettje, a junior rövid pályás gyorskorcsolya-válogatottat irányító Lakatos Tamás arra törekszik, hogy testileg és lelkileg is egészségesek legyenek a versenyzői.

Mint arról korábban beszámoltunk, Lakatos Tamás, a magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott szövetségi edzője vehette át A hónap utánpótlásedzője februári díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselőitől.

A hónap első felében a junior-világkupa utolsó fordulóján mutatták meg a tudásukat a szakember által irányított fiatalok: Heerenveenben a Csizmadia Márk, Czank-Varga Benjámin, Granasztói Ádám, Major Dominik alkotta váltó bronzérmes lett. Ezt követte egy héttel később a korosztály világbajnoksága, amin a válogatott hét éve nem látott sikert ünnepelhetett (legutóbb ugyanis 2017-ben Liu Shaoang szerzett junior-világbajnokságon magyar aranyérmet egyéniben): Lengyelországban Somodi Maja állhatott fel a dobogó tetejére. A diadal értékét tovább növeli, hogy az esemény 1994 óta íródó történetében a lányok között 1500 méteren mindössze a második európai győztest jegyezhettük fel a személyében. Az utolsó nap is tartogatott magyar aranyérmet: a Schönborn Melinda, Somodi Maja, Szigeti Dóra, Végi Diána Laura összetételű leányváltót nem lehetett megállítani: a csapat az első magyar junior-világbajnoki címet nyerte ebben a kategóriában.

A sikereknek köszönhetően kapta meg az elismerést a szakember, aki a díj történetének a díj történetének első duplázója lett, hiszen a múlt év januárjában ugyancsak kiérdemelte az elismerést.

„Szeretném megköszönni mindenkinek, aki újra rám gondolt.

Nagyon sokat dolgoztunk a sikerekért; a pozíciót tekintve én vagyok a vezetőedző, de hozzá kell tennem, hogy rengeteget dolgozunk együtt a felnőttválogatottal, az olimpiai kerettel, sokaknak a munkája van még ebben benne. A jó hírem, hogy ezzel vége az évadunknak, így a következő hónapban már biztosan nem kerülök a legjobb háromba – mondja nevetve a szakember. – Nagyon örülök az elismerésnek, jövőre pedig igyekszem újra felvenni a versenyt a többi edzővel.”

Lakatos azt is hozzáteszi, az örömteli eredmények mellett sajnos számos hiba is becsúszott a vb-n a válogatott tagjainak.

„Érzelmi hullámvasút volt ez az esemény. A lányok váltója a világkupán hibázott, a fiúk viszont onnan bronzéremmel érkeztek meg Lengyelországba. Ott aztán nehezn indultunk el, sok volt a kizárás, a fiúk nem találták a ritmust, a felszereléseinkkel is voltak gondok, sőt még Maja sem kezdett jól, így a reményfutamba került ezerötszázon. Egy-két napnak el kellett telnie, hogy meginduljunk felfelé: Maja szenzációs futásokat hozott, a lányváltónk is a csúcsra ért, a fiúk viszont nem tudták kihozni magukból a maximumot. Van még mit javítani, főleg az utóbbiak esetében; dolgozunk tovább, ismerjük a hibáinkat, igyekszünk megfelelően felkészülni majd a következő évad megméretéseire.

A short track-edzőtől azt is megkérdeztük, változott-e bármiben a szakmához való hozzáállása az utóbbi egy évben.

„Ilyen idős korban az már nem változik, hogy miként foglalkozom a fiatalokkal; továbbra is azt gondolom, az elvégzett munka hozza meg a gyümölcsét, emellett viszont kiemelem a pszichológia fontosságát is. A versenyzőket mentálisan és lelkileg a megfelelő állapotban kell a jégre engednünk, hiszen

(Kiemelt képünkön: Lakatos Tamás Fotó: Mura László) 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
4 órája

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
15 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
2026.09.25. 18:27

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.25. 15:46

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
2026.09.25. 14:23

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
2026.09.25. 10:53