Evezés: sporttörténelmi regatta, utánpótláskorú indulókkal

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.04.24. 13:58
null
Csütörtökön kezdődik Szegeden az evezősök kontinentális olimpiai kvalifikációs regattája, amit a felnőtt Eb-vel összevonva rendeznek meg; a mezőnyben több magyar utánpótláskorú indulót is találunk.

A Magyarországon valaha volt legnagyobb evezős esemény kezdődik meg csütörtökön Szegeden, amikor az első futammal elstartol az olimpiai kvalifikációs regatta és felnőtt Európa-bajnokság. A Maty-éren helyet kapó, összevont viadalra 34 országból több mint 600 nevezés érkezett, az óriási mezőnyből pedig természetesen a hazai vízen evező sportolók sem hiányoznak.

A magyar csapatba számos utánpótláskorú evezős is bekerült, közülük egy fiatal az olimpiát megcélzók között indulhat majd: az U22-es Szöllősi Balázs Galcsó Vencel oldalán a könnyűsúlyú kétpárevezősök között versenyez majd; a páros az ősszel ült először egy hajóba, az összhangot pedig hamar megtalálták.

„Az őszi első összeülés alkalmával, tisztán emlékszem, libabőrös lettem. Annyira egyszerre mozogtunk, lendületesen, csakúgy száguldott a hajó, azóta pedig még előrébb léptünk. Elengedhetetlen a sporton kívüli összhang is, hogy jól működjünk együtt a vízen” – nyilatkozta nemrég az Utánpótlássportnak a győri evezős.

A tavaly U22-es Eb-ezüstöt szerző fiatal azt is elmondta, hogy óriási lökést adhat majd a magyar indulóknak a hazai pálya, emiatt ő is alig várja már a kezdést.

A Szegeden megrendezendő eseményen résztvevő utánpótláskorú magyarok

Olimpiai kvalifikációs regatta:

Férfiak

Könnyűsúlyú kétpárevezős: Szöllősi Balázs

Európa-bajnokság:

Férfiak

Négypárevezős: Koncsik Dominik, Ujhelyi Mihály
Kormányos nélküli négyes: Szentpáli Balázs
Könnyűsúlyú négypárevezős: Demkó Mátyás (ifjúsági), Fenyődi Tamás, Kertész Keve, Szigeti Ferenc

Tartalék: Csizmadia Ádám

Nők

Könnyűsúlyú kétpárevezős: Fehérvári Eszter

Tartalék: Harsányi Viktória

(Kiemelt képünkön: Szöllősi Balázs (elöl) olimpiai kvótáért evezhet majd Forrás: MESZ)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
8 órája

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
16 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
2026.08.11. 16:08

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
2026.08.10. 18:32