Ökölvívás: az Eb lebeg a juniorok és a serdülők szeme előtt

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.04.01. 09:11
null
A juniorok, a serdülők és az U12-esek is ringbe lépnek a következő napokban Pécsen, az utánpótlás Magyar-kupán; az előbbi két korosztálynak válogató az esemény.

Idén a junior- és a serdülőkorosztály első kiemelt hazai versenyét rendezi meg a Magyar Ökölvívó Szakszövetség április elején: szerdától szombatig a pécsi Szamosi Nándor Sportcsarnokban lép ringbe az említett két kategória mellett az U12-esek színe-java, a fiatalok az utánpótlás Magyar-kupán mérethetik meg magukat.

Az esemény különös jelentőséggel bír a junioroknak és a serdülőknek, ugyanis nekik az év első válogatójaként szolgál a viadal, amelyen a sikeres szerepléssel nagy lépést tehetnek afelé, hogy részt vegyenek a korosztályos Európa-bajnokságon. 

A 2010-2011-es születésű bokszolók alkotta serdülők nem pihentek az év eddigi részében, igaz, nekik a juniorokhoz képest „csendesebb” volt a program; ahogyan Dorkó Péter, a korosztály szövetségi edzője elmondta az Utánpótlássportnak,

A korosztályos válogatottból a legtöbben az év elején felléptek a juniorok közé: ilyen például a tavalyi serdülő Eb-n ezüstérmet szerző Sas Dániel, aki korábban úgy fogalmazott, a szintlépés „nagy kihívás, amihez fel kell nőni.”

A juniorok (2008-2009) idén már nívós mezőnyben mérethették meg magukat a Romániában megrendezett Dracula Openen, amelyről többen éremmel utaztak haza, köztük az egyetlen magyar győztes, Petrimán Patrícia, aki a tavalyi junior Eb-n bronzérmesként zárt.

Petrimán Patrícia idén is kulcsember lehet a juniorválogatottban Forrás: MÖSZ

„Óriási boldogság volt a dobogó tetején állni, és meghallgatni a Himnuszt. Bízom benne, hogy a folytatás is hasonlóan sikeres lesz;

 – mondta a nyíregyházi fiatal, aki június második felében a kortársaival együtt Szarajevóban próbálhat szerencsét az Európa-bajnokságon, míg a serdülők kontinensviadalát júliusban tartják, az olaszországi Assisiben.

Előbb viszont még az utánpótlás Magyar-kupán kell megmutatniuk a bunyósoknak, hogy ott a helyük a nemzeti csapatban.

(Kiemelt képünkön: pillanat a tavalyi utánpótlás Magyar-kupáról Forrás: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
15 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
21 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.02.02. 09:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20
Ezek is érdekelhetik