Röplabda: nagy fegyvertény, hogy az U18-as lányok kijutottak az Eb-re

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
2024.04.15. 20:48
null
A selejtezőcsoportjában a második helyen végzett, s ezzel kivívta az Eb-részvételt az U18-as leány röplabda-válogatott. Horváth András szövetségi edző elégedetten értékelte a mieink szereplését.

Mint arról beszámoltunk, az U18-as leány röplabdázók két győzelemmel és egy vereséggel zárták az olaszországi Eb-selejtezőtornájukat, így a második helyen végeztek a csoportjukban, és kijutottak a nyári, román-görög közös rendezésű korosztályos kontinenstornára. (A mostani, immár második selejtezőkörben öt négycsapatos csoport küzdött a kijutásért, és az első helyezettek mellett a négy legjobb csoportmásodik jutott ki a nyári Eb-re.)

„Előzetesen tisztában voltunk vele, hogy a januári, első selejtezőkörben elért harmadik helyünkkel kaphatunk nagyon nehéz, vagy akár valamennyivel könnyebb csoportot is – kezdte az összegzést Horváth András szövetségi edző az Utánpótlássportnak. – Azonban, amikor kiderült, hogy az olaszok a mi csoportunkba kerültek, az biztossá vált, hogy semmiképpen nem lesz egyszerű feladatunk, hiszen az olasz röplabdasport minden tekintetben a világelitbe tartozik. Ráadásul most a második selejtezőkörben éppen azzal a szlovák csapattal kezdtünk, amellyel már az első szakaszban is találkoztunk, és akkor végül mi nyertünk, de csupán szoros szettekben. Emiatt ismét ki-ki meccsre számítottunk, és tudtuk, hogy a kijutás szempontjából sorsdöntő lesz, hogy nyerjünk a nyitó mérkőzésen.

Mindezek után – a többi csoport eredményeinek köszönhetően – a mieink vasárnap este úgy léphettek pályára az olaszok ellen, hogy már a meccs kezdése előtt biztossá vált a kvalifikáció. Ugyanakkor a játékosok ennek nem voltak tudatában.

„Nem közöltük a hírt a lányokkal, mert azt szerettük volna, hogy csak a saját feladatukra koncentráljanak, és hozzák ki magukból a legtöbbet a házigazdákkal szemben. Az volt a célunk, hogy játszunk egy szoros meccset az olaszokkal. Azt gondolom, ezt helyenként sikerült is megvalósítani és felvettük a versenyt velük. Azonban azt is látni kell, hogy a lányaink nincsenek hozzá szokva ahhoz a szinthez, amit az olasz válogatott képvisel – sem sebességben, sem pedig fizikai erőben. Végül háromjátszmás vereséget szenvedtünk, de

Ez a korosztály tavaly társházigazdaként lehetett ott a magyar-szerb közös rendezésű U17-es Európa-bajnokságon, amelyen a 10. helyen zárt. Ezúttal viszont az együttes saját jogon vívta ki a részvételt.

mert a tavalyi nyárhoz hasonlóan továbbra is nagyon fiatal a csapatunk, négyen is 2009-es születésűként szerepelnek a keretben, tehát két évvel fiatalabbként, mint a korosztály zöme. Továbbá olyan papíron nálunk erősebb röplabdanemzeteket – mint például a francia – megelőzve lehetünk ott a kontinenstornán, amelyeket a nemzetközi utánpótlásrangsorban is magasabban jegyeznek nálunk. Nyilván az Eb-ig még sok munka vár ránk, de most nagyon örülünk ennek a sikernek.”

Az U18-as leányválogatott kerete:
Németh Luca, Zsombók Eszter, Zsombók Anna, Teleki Anna, Csereklye Zsófia, Piros Janka, Pampuch Gréta, Gajdács Lina, Nagy Emese, Szabados Emma, Nánási Zoé, Pusztai Lilien, Fekete Ramóna, Klein Maja.

(Kiemelt kép forrása: CEV)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
5 órája

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
10 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
17 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
2026.09.25. 18:27

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.25. 15:46

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
2026.09.25. 14:23

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
2026.09.25. 10:53