Röplabda: nem jött össze az áhított Eb-kijutás az U20-as lányoknak

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.04.07. 21:01
null
A sérülésektől megtizedelt U20-as női röplabda-válogatott vasárnap este simán verte a norvégokat a portugáliai Eb-selejtezőtorna harmadik meccsén, ezzel csoportja harmadik helyen végzett, ami azt jelenti, hogy a mieinknek nem sikerült kiharcolnia a kijutást a nyári kontinensbajnokságra.

Az már a harmadik játéknap előtt eldőlt, hogy az U20-as női röplabda-válogatottnak sajnos nem maradt esélye az Európa-bajnoki kvalifikáció kiharcolására, mivel két fordulót követően a házigazda portugálok és a norvégok egyaránt két-két győzelemmel álltak a barcelosi Eb-selejtezőtornán, míg a mieink az első két meccsen csupán egy pontot szereztek. (A mostani, második selejtezőkörben öt négycsapatos csoport küzdött a kijutásért, és az első helyezettek mellett a négy legjobb csoportmásodik jut ki a nyári Eb-re.)

Persze, hozzátartozik a teljes képhez, hogy

a magyar csapatot ritkán látható sérüléshullám sújtotta:

a keretben szereplő két átló poszton bevethető játékos, Erőss Mirtill és Tarr Hajnalka még a felkészülés során dőlt ki, majd a későbbiekben Radnai Lili, Nagy Sophia, Vértes Szonja és Fekete Fanni is sérülést szenvedett, amely nagyban átírta Kőnig Gábor szövetségi edző előzetes elképzeléseit is a torna során.

Az U20-as női válogatott csoportharmadikként zárta az Eb-selejtezőket Forrás: MRSZ

Mindezek után a foghíjas magyar együttes a harmadik játéknapon a pont nélkül álló norvégokkal találkozott, és a mérkőzése tétje a csoport harmadik helyének megszerzése volt. A sokáig szorosan alakuló első szett végjátékában a mieink ritmust váltottak, és végül magabiztosan, 25:18-ra húzták be az első etapot. A másodikban már hamarabb tetemes előnyre tettek szert a lányok (16:10), amelyet aztán a játszma végéig meg is őriztek (25:17), ezt követően a harmadik felvonás pedig már csak formalitásnak bizonyult (25:14).

A magyar válogatott három sima játszmában nyert, és négy ponttal kvartettje harmadikjaként zárt.

Az első két meccsen egyaránt Jámbor Cecília bizonyult a magyar csapat legeredményesebbjének, ezúttal a 19 pontig jutó Botyánszki Fanni teljesített a legjobban a pontok téren.

Az U20-as lányok után jövő péntektől az U18-as fiúknak Lettországban, az U18-as lányoknak Olaszországban szurkolhatunk Európa-bajnoki selejtezőtornán.

U20-AS NŐI EB-SELEJTEZŐ, PORUTGÁLIA
Második selejtezőkör, harmadik forduló
Magyarország–Norvégia 3:0 (18, 17, 14)
Legjobb pontszerzők: Botyánszki 19, Jámbor 15, Radnai Lu. 8

(Kiemelt kép forrása: CEV)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
7 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
12 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
15 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.02.02. 09:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20
Ezek is érdekelhetik