Asztalitenisz: a sérülés sem állította meg Fazekast az U13-as Eb-n

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.28. 17:56
null
A 11 éves Fazekas Lizett megismételve tavalyi teljesítményét bronzérmes lett egyesben az U13-as asztaliteniszezők bukaresti Európa-bajnokságán. Az edző-édesapa, Fazekas Péter elmondta, Lizett tavasszal sokáig sérüléssel bajlódott, így ennek fényében a harmadik helyével minden előzetes várakozást felülmúlt.

Mint arról beszámoltunk, legjobb magyarként Fazekas Lizett az elődöntőig menetelt a Bukarestben rendezett U13-as asztalitenisz Európa-bajnokságon. A High Life SE 11 éves ígérete miután magabiztosan megnyerte a selejtezőcsoportját, a főtáblán sorrendben román, cseh és svájci riválist legyőzve jutott el a legjobb négyig, ahol végül nem bírt a végső győztes, svéd Siri Benjegarddal, aki egyébként két évvel idősebb a magyar lánynál.

Fazekas ezzel a dobogó harmadik fokára állhatott fel a román fővárosban

 – ugyanúgy, ahogyan egy évvel ezelőtt a horvátországi kontinensbajnokságon is. Azonban ezúttal korántsem volt zökkenőmentes a felkészülése, sokáig az indulása is kérdésesnek bizonyult.

Az előzmények ismeretében ez a harmadik hely több mint fantasztikus eredménynek könyvelhető el

– kezdte Fazekas Péter, Lizett edző-édesapja az Utánpótlássportnak. – Ezt elsősorban azért állíthatom, mert Lizi márciustól április közepéig sérült volt, és gyakorlatilag alig állt asztalhoz, szinte egyáltalán nem pingpongozott. A hátában, a csuklyás izomnál akadtak gondok, amelyek aztán tovább gyűrűztek, és emiatt a bal kezét nagyon gyengének érezte, szinte nem volt benne semmi erő. Ezután többféle kezelést kipróbáltunk, mire végül úgy-ahogy, de sikerült megoldani a problémát, viszont eközben több mint egy hónapot kihagyott, ami rengeteg idő, különösen ilyen fiatal korban. Majd Lizi fokozatosan visszaállt az edzésekbe, de egy darabig még érezte, kicsit fájlalta a karját, így eleinte csak fél-háromnegyed órát tudott edzeni, az utolsó hetekben pedig ezt az időt sikerült feltornázni napi másfél-két órára, ami még mindig jócskán elmaradt az ideálistól.”

Fazekas Lizett és edző-édesapja, Fazekas Péter

Lizett vegyes párosban Zsigmond Simonnal az oldalán a negyeddöntőig jutott, míg a csapattal az ötödik helyet szerezte meg.

„Ezt követően úgy érkeztünk el az Eb-hez, hogy a szükséges edzésmunkának nagyjából a felét tudtuk elvégezni, ráadásul mérkőzéseket egyáltalán nem játszott.

Ennek fényében előzetesen úgy éreztem, hogy lelkileg és fizikailag sincs felkészülve a versenyre. Ehhez képest az történt, hogy amint elkezdődött az Eb, egyszer csak valami átkattant nála, és minden helyreállt.

Nem fáradt el a korábban sérült keze, a játéka is egyre jobban összeállt, szóval napról napra érezhető volt a javulás. Először attól féltettem, hogy nehogy kiessen már a selejtezőcsoportból, ehhez képest ismét érmet nyert. Ez egyszerűen elképesztő teljesítmény tőle!”

Lizettet nemsokára az idősebbek között, a júliusi, svédországi U15-ös Európa-bajnokságon is láthatjuk, miután beverekedte magát a serdülőválogatott utazó keretébe. Az edző-édesapa hozzátette, az a cél, hogy a nehéz időszak után lánya addigra fizikailag is visszanyerje a csúcsformáját.

(Kiemelt kép forrása: ETTU)

 

Legfrissebb hírek

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
14 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
14 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03

Birkózás: formálódik az ígéretes generáció az utánpótlásban

Utánpótlássport
2025.09.11. 09:02
Ezek is érdekelhetik