Atlétika: az U23-as csúcsot futó Urbán Zita ott lenne a római Eb-n

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.14. 18:21
null
A 3000 méteres akadályfutásban U23-as magyar csúcsot elérő Urbán Zita kiharcolná a római felnőtt Eb-n való indulás jogát.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség a németországi Karlsruhe városában rendezett Challenger-versenyén, a 8. PUMA NITRO Lange Laufnachton a Budapesti Honvéd 22 esztendős atlétája, Urbán Zita új U23-as magyar csúcsot ért el 3000 méteres akadályfutásban.

A viadalon Káldy Zoltán tanítványa

9:45.01 perces időeredménnyel végzett az előkelő negyedik helyen.

A versenyszám korosztályos rekordját Varga Gréta tartotta 9:50.63-mal 2021 óta.

„Szerencsére minden adott volt ahhoz, hogy jó eredményt tudjak elérni Németországban – mondja a 22 éves Zita. – Április végén a spanyolországi Huelvában ugyanígy 3000 méteres akadályfutásban 9:53.92-vel értem célba, amely biztató eredménynek számított a szezon elején. Ezt követően az edzőm, Káldy Zoltán úgy látta, a futásomban még maradt annyi, hogy 9:45 körüli idő legyen belőle. Örülök, hogy igaza lett.

Nem az U23-as országos csúcs megdöntése lebegetett a szemem előtt, hanem az, hogy sikerüljön a legjobbamat nyújtanom, ami akár a hazai korosztályos rekordhoz is elég lehet. Tudtam, hogy szükségem van a 9:50-en belüli időre ahhoz, hogy a továbbiakban is nemzetközi versenyeken mérethessem meg magamat.”

Zita az utolsó évét tölti az U23-asok között, és ennek a korosztálynak az idén nem rendeznek világversenyt, így a sokra hivatott atlétanő már kizárólag csak a felnőttek között bizonyíthat a nemzetközi porondon.

Urbán Zita a római Európa-bajnokságról sem mondott le Forrás: MASZ

„Május 26-ig még kell futnom egy jó eredményt 2 vagy 3 ezer méter akadályon, és

Számos emlék és élmény köt az elmúlt, korosztályos évekhez, de már egy ideje azon dolgozom, hogy a felnőttek mezőnyében is képes legyek helytállni és elérni a céljamait.”

(Kiemelt képünkön: Urbán Zita Forrás: MASZ)

Legfrissebb hírek

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
13 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
15 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
21 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.02.02. 09:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50
Ezek is érdekelhetik