Evezés: közeledik az utánpótlás idei első világversenye

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.05.21. 13:13
null
A júniust Európa-bajnokságon kezdi meg az evezős utánpótlás, amelyre világbajnokság is vár a nyáron.

Az idei korosztályos evezős világversenyek sora még nem kezdődött meg, az utánpótláskorú magyar sportolókra ehhez képest már vártak komoly kihívások az elmúlt hónapokban. Az U23-asaink közül többen is vízre szállhattak a Szegeden megrendezett olimpiai kvalifikációs versenyen és felnőtt Európa-bajnokságon, amelyen végül dobogós helyezés vagy kvóta nem jutott a fiataloknak, viszont hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak. Lőrincz Attila felnőtt és U23-as szövetségi kapitány azt emelte ki az utánpótlássportnak a viadal után, hogy az utánpótláskorú versenyzőink erőnlétben még messze állnak a felnőttélmezőnytől.

Májusban a serdülőkön volt a sor, aki az Olimpiai Reménységek Versenyén ültek hajóba a V4-ek mezőnyében, az osztrákokkal kiegészülve Csehországban: a fiatalok három arany- és négy bronzérmet szereztek, az összesített rangsorban a harmadik helyen végeztek.

Az idősebbeknek júniusban indul be az élet,

pontosabban az U19-esekre vár a hónap első két napján Európa-bajnokság a lengyelországi Kruszwicában. Az ifiknek ez lesz az év első komoly megméretése, amire ráadásul – a tavalyi csapathoz képest – teljesen megújult kerettel vágnak neki, a névsorba pedig nagy valószínűséggel serdülőkorú evezősök is kerülnek majd.

Világbajnokság is vár rájuk, amit Kanadában rendeznek meg augusztus végén, összevonva a felnőttek és az U23-asok vb-jével. 

Utóbbi korosztály két héttel később, szeptember elején vesz részt az idei Európa-bajnokságán a törökországi Edirnében. Ezen az Eb-n viszont már nem Lőrincz irányítja majd a csapatot, ugyanis néhány nappal ezelőtt a Magyar Evezős Szövetség a hivatalos honlapján jelentette be, hogy augusztus 31-én közös megegyezéssel

megszűnik Lőrincz Attila felnőtt és U23-as szövetségi kapitány, valamint Pergel László utánpótlás szövetségi kapitány megbízatása.

 utánpótlás szövetségi kapitány megbízatása.

Ennek megfelelően az ifiket az idei két világversenyükön még Pergel vezeti majd. 

(Kiemelt képünk forrása: MESZ)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
7 órája

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
19 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
2026.09.25. 18:27

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.25. 15:46

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
2026.09.25. 14:23

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
2026.09.25. 10:53