Kézilabda: maradt csavar az alapszakasz végére, duplán első a PLER

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.23. 15:08
null
Bár van még pár meccs hátra a bajnokságokból, szerda este véglegessé váltak a fiú kézilabda négyes döntők párosításai; az alapszakasz legvégén is történt előzés.

Szerda este véglegessé váltak az élvonalbeli fiú kézilabda-bajnokságok négyes döntőinek párosításai. A résztvevők kilétére már fordulókkal ezelőtt fény derült, az alapszakasz végső sorrendje – ezzel együtt pedig a Final Four párosítása – viszont csak a legvégén alakult ki, hiszen több csoportban is szoros volt a versenyfutás az első helyért. Ráadásul utolsó pillanatos előzést is figyelhettünk.

Történt ugyanis, hogy az U20-as bajnokság Keleti csoportjában egy fordulóval az alapszakasz zárása előtt a Ferencváros vezetett egy ponttal, a városi rivális PLER-Budapest előtt. Az utolsó mérkőzések előzetes esélyei alapján pedig félig már elkönyvelhettük, hogy ezzel a sorrenddel kvalifikál a két csapat a négyes döntőbe, ám jött a meglepetés. Az FTC ugyanis idegenben kikapott 29–27-re a tizenkettedik helyen álló Balmazújvárostól, a botlást pedig az ezzel párhuzamosan játszó PLER kihasználta, magabiztosan verte a Kecskemétet (44–26), így

a cél előtt közvetlenül előzött, és megnyerte az alapszakaszt.

Nyugaton a Balatonfüred Kézilabda Akadémia és a Veszprém Handball Academy versengett az első két helyen, az előbbi végül az utolsó előtti körben bebiztosította az első helyét, így még az is belefért, hogy a záró fordulóban kikapjon idegenben a veszprémi együttestől (29–25). A csoportelsők a másodikokkal találkoznak az elődöntőben, ezt követi a bronzmeccs és a döntő.

Az U18-asok között is ünnepelhetett a PLER keleten,

ám ebben a korosztályban nem kellett izgulniuk a hajrában. Tamás Ádám együttese mindössze egy pontot veszített a teljes alapszakaszban, jelenleg nyolc ponttal vezet a biztos második Szeged előtt, amelyre még vár egy meccs. A Nyugati csoportban a NEKA a fővárosiakhoz hasonló mérleggel végzett elsőként, mögöttük pedig a Balatonfüred ért be másodikként, amely jelenleg három ponttal áll a Veszprém előtt, így az utolsó körös összecsapásuknak ilyen szempontból már nem lesz tétje.

Mindkét korosztály négyes döntőjét Kecskeméten rendezik meg, június 8-9. között.

U20:

PLER-Budapest–Veszprém Handball Academy

Balatonfüred Kézilabda Akadémia

U18:

PLER-Budapest–Balatonfüred Kézilabda Akadémia

NEKA–Szeged

(Kiemelt képünkön: ünnepelnek a PLER U18-as játékosai Forrás: PLER-Budapest)

Legfrissebb hírek

Jégkorong: négy korosztályos fiúválogatott lépett pályára

Utánpótlássport
13 órája

Sportlövészet: Európa-bajnok az U16-os légpuskás csapat Burgaszban

Utánpótlássport
14 órája

Karate: Mátraháza után jöhet Ciprus

Utánpótlássport
17 órája

Asztalitenisz: Lei Balázs nagyszerű formában kezdte az évet

Utánpótlássport
22 órája

Vívás: kiélezett küzdelem a junior férfi párbajtőrözők ranglistáján

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
2026.02.04. 17:52

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
2026.02.04. 10:40

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
2026.02.04. 09:08
Ezek is érdekelhetik