Öttusa: Balzsay Jázmin 14 évesen nyert ob-t az U17-esek között

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2024.05.27. 18:34
null
Balzsay Jázmin 14 évesen nyert U17-es öttusa ob-t, a fiúk között Vigassy Gergő győzött.

A fővárosban rendezték az U17-es öttusázók országos bajnokságát, melyen a korosztálynál fiatalabbak is elindulhattak.

Ilyen volt a 14 éves Balzsay Jázmin, aki kora szerint az U15-ösöket erősíti, ám már az idősebbek között is ért el figyelemre méltó eredményeket a közelmúltban. A volt profi ökölvívó-világbajnok, Balzsay Károly kisebbik lánya mindegyik számban az élmezőnyhöz tartozott,

az úszásban az ob legjobb időeredményét érte el, így megérdemelten szerzett aranyérmet

Turbucz Ivola (Volán Fehérvár) és Herbák Hanna (BHSE) előtt.

Balzsay Jázmin és edzője, Füri Csilla az egyéni, valamint a csapatarannyal Forrás: KSI

Jázmin a KSI-ben Füri Csilla szakmai felügyelete mellett készül, és nemrégiben így nyilatkozott honlapunknak:

„Az idén a Kincsem-kupán indultam először az U17-eseknél és második lettem –  mondja Jázmin. – Ez az eredmény az idősebbek között meglepett, és kicsit a szerencsének tudtam be, de aztán a második versenyemet megnyertem. Ezt sem gondoltam volna, de természetesen nagyon örültem.

Az idén szeretnék ott lenni az U15-ös Európa-bajnokságon, és bár a nemzetközi korosztályos mezőnyt nem ismerem jól, biztosan éremért megyek majd Szófiába.”

A fiúk között a minden számban kiegyensúlyozottan teljesítő, Balu SE színeiben versenyző Vigassy Gergő lett az U17-es bajnok. Az ezüst Gyepessy Domonkos (UTE), a bronz Zsoldos Domonkos (KSI) nyakába került. A csapatversenyben a lányok viadalán a KSI, a fiúknál a Volán Fehérvár A győzött.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

(Kiemelt képünkön: az U17-es lányok dobogója Forrás: KSI)

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ezüstérmes az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Kosárlabda: továbbra is veretlen az U20-as férfiválogatott az Eb előtt

Utánpótlássport
16 órája

Vízilabda: Montenegrótól is kikapott az U18-as válogatott

Utánpótlássport
17 órája

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
20 órája

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Vízilabda: kikapott az U18-as válogatott a horvátoktól a vb-n

Utánpótlássport
2026.06.28. 17:28

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
2026.06.28. 11:47
Ezek is érdekelhetik