Röplabda: Jámbor Cecília a nagyválogatottban is bizonyítaná fejlődését

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
2024.05.10. 19:50
null
A hazai leány röplabda-utánpótlás egyik legnagyobb reménysége, Jámbor Cecília 18 éves korára már háromszoros felnőtt magyar bajnoknak mondhatja magát a Vasas Óbuda színeiben. A fiatal szélső ütőre már nem csak az U20-as válogatottban számítanak rendszerint, hanem a felnőtt nemzeti együttesben úgyszintén, így várhatóan a közelgő Ezüst Európa-liga-meccseken is láthatjuk őt játszani.

Nem hozott meglepetést a női röplabda Extraliga nemrég véget ért évada, ugyanis a papírforma szerint a Vasas Óbuda szerezte meg a bajnoki címet a felnőttélvonalban, így a piros-kékek az elmúlt két esztendő után ezúttal is dupláztak, hiszen korábban a Magyar-kupát is megnyerték. A sikereknek a 18 éves Jámbor Cecília egyaránt részese lehetett, aki immár harmadik éve erősíti a Vasas első csapatát, vagyis fiatal kora ellenére már három felnőtt magyar bajnok cím áll a neve mellett.

– mondta Jámbor az Utánpótlássportnak. – Persze, nem én játszottam a főszerepet egyik győzelem alkalmával sem, de a csapat tagjaként a lányokkal én is ugyanúgy végigdolgoztam a szezont, és amikor megkaptam a bizalmat, nyilván próbáltam minél jobban élni vele. Szóval mindent egybevéve, örömmel és büszkeséggel tölt, hogy újabb bajnoki címet ünnepelhettem a Vasassal.”

A 2006-os születésű szélső ütő úgy érzi, az elmúlt évadban sokat fejlődött egyénileg. Az Extraligában 31 szettben léphetett pályára, és 15 pontot jegyzett, valamint a Bajnokok Ligájában is szóhoz jutott.

„Nyilván nem bántam volna, hogy ha a bajnokságban akár még ennél is több játékidőhöz jutok, viszont fiatal játékosként érthető módon el kellett fogadnom, hogy a csapat sikere az első. Azt ugyanakkor örömteli volt konstatálni, hogy nem múlt el nyomtalanul a sok-sok munka, amit az edzéseken elvégeztem, mert

A 18 éves Jámbor Cecília a Vasas után a felnőttválogatottban is jól teljesítene Forrás: Vasas Óbuda

Jámbor az élen a korosztályos válogatott az Európa-bajnoki selejtezők első körét sikeresen abszolválta, majd a második fordulóban közel járt a kvalifikáció kiharcolásához, de végül lemaradt róla.

„Sajnos a második körben a sérülések is közbeszóltak, ugyanis az egyik poszton mindkét bevethető játékosunk lesérült, így rögtönöznünk kellett. Majd a torna során még további játékosok dőltek ki, de azt hiszem, a körülményekhez képest jól teljesítettünk, nagyot küzdött a csapat, szóval a csoportharmadik hely ellenére emelt fővel jöhettünk haza Portugáliából.”

Bár az utánpótlás-válogatottban így a nyáron nem lesznek teendői a fiatalnak, a felnőttek között annál inkább, ugyanis a nagyválogatott olasz szövetségi kapitánya, Alessandro Chiappiniismét meghívta őt a keretbe, amely múlt hét óta már javában készül, és előbb felkészülési meccseket játszik a szlovákokkal, majd május végén az Ezüst Európa-ligában lesz érdekelt.

Alapvetően most átalakulóban van a csapat, több a fiatal a keretben, hiszen velem együtt nyolcan is még U20-as korúak vagyunk, nemrég még közösen szerepeltünk a korosztályos Eb-selejtezőkön. Bízom benne, hogy itt is sikerül bizonyítanom, és egyre nagyobb szerepet kivívni magamnak.”

(Kiemelt kép forrása: Vasas Óbuda)

Legfrissebb hírek

Röplabda: jó formában kezdi meg az Eb-t az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
12 órája

Cselgáncs: Nagy Áron bronzérmes a spanyolországi ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Kajak-kenu: jön a korosztályos vb, irány Kanada!

Utánpótlássport
15 órája

Kézi: a 13-16. helyért folytatja a magyar csapat az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
18 órája

Úszás: ezer delfin után több száz cápa a vízben

Utánpótlássport
22 órája

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ezüstérmes az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
2026.06.29. 18:20

Kosárlabda: továbbra is veretlen az U20-as férfiválogatott az Eb előtt

Utánpótlássport
2026.06.29. 17:41

Vízilabda: Montenegrótól is kikapott az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.06.29. 16:24
Ezek is érdekelhetik