Triatlon: egyre sűrűbb az utánpótlás programja

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.26. 09:05
null
Számos magyar triatlonos bizonyíthatott már junior Európa-kupán, az évad legfontosabb korosztályos eseményeire azonban még várni kell.

Kimondottan sikeres évet zárt 2023-ban a magyar triatlon-utánpótlás, amelynek tagjai a junior Európa-ranglistán jobbnál jobb helyezéseket szállítottak: Hóbor Zalán a fiúk versenyét nyerte meg, de Kovács Gyula és Kropkó Márton is a top 10-ben végzett; előbbi 4., utóbbi 7. lett. A lányok között is ünnepelhettünk dobogóst, Nádas Nóra Romina az első helyről kevéssel lemaradva, másodikként zárta az esztendőt. Ennek köszönhetően a nemzetek versenyében a magyar lett az első, egyedüliként tízezer pont fölé jutva. És akkor még Szalai Fanniremekléséről nem is beszéltünk...

Az említett sportolók közül többen kiöregedtek a juniorkorosztályból, és idén már az U23-asok közé tartoznak, amelyben viszont – érthető módon – még idő kell, hogy felvegyék a tempót. De akkor

várhatunk-e a junioroktól és az ifjúságiaktól hasonló eredményeket, mint amik 2023-ban születtek? 

Ezt nyilvánvalóan senki nem tudja megmondani, az viszont biztos, hogy a nemzetközi sikert már nem egyszer megélő Kropkó és Szalai nem pihen majd, bízhatunk benne, hogy ott lesznek a legjobbak között a korosztályos világversenyeken.

„A felmérések eredményei nagyon jók voltak, ami bíztató ebben a periódusban, a versenyek előtt; tavaly remek évet zártunk, kíváncsi vagyok, emellett pedig bizakodva várom, mit hoz majd az idei versenyévad. Az edzőtáborban mindenki nagyon motivált, követik az utasításokat, jó erőben vannak, emellett kiemelendő, hogy kiváló, összetartó csapatot alkotnak. A náluk idősebbekhez hasonlóan remek társaság, ami szintén kell a sikeres szerepléshez” – mondta Pocsai Balázs utánpótlás-szakágvezető márciusban az Utánpótlássportnak.

A junior Európa-kupák sora ugyanebben a hónapban kezdődött meg, Szalai Fanni pedig aranyéremmel kezdett a sorozatban. Májusban a caorlei állomáson már népes magyar küldöttség szerepelt, akkor Pusztai Dóra érte el a legjobb eredményt közülük, nyolcadikként zárt. Ezen a héten szombaton Lengyelországban pedig a 2007-es születésű Filep Zóra 13. helye volt a legelőkelőbb.

A junior Európa-kupák egymás után érkeznek, az évad legfontosabb megméretéseire azonban még várni kell: a korosztályos (U23-as és junior) Európa-bajnokságot augusztusban rendezik meg Törökországban, a vb-t pedig októberben Spanyolországban. Az ifik Eb-jére pedig szeptemberig kell várni.

(Kiemelt képünk forrása: MTSZ)

 

 

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong: a sportág bekerült a diákolimpiai programba

Utánpótlássport
12 órája

Tumbász Noel: medence, mandarin, politológia

Utánpótlássport
15 órája

Kézilabda: akadémiai uralom az élvonalbeli leánybajnokságokban

Utánpótlássport
16 órája

Birkózás: stabilan szállítja a sikereket a női utánpótlás

Utánpótlássport
2025.12.20. 19:39

Röplabda: Magyarország U16-os leány Európa-bajnokságot rendezne

Utánpótlássport
2025.12.20. 18:43

Ifjúsági vitorlás-vb: Magyarország a kilencedik a nemzetek rangsorában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 12:06

Mészárosné Kovács Andrea: A jó edző fő ismérve az alkalmazkodóképesség

Utánpótlássport
2025.12.19. 20:16

Tollaslabda: vb-n és Eb-n is bizonyíthatott idén az utánpótlás

Utánpótlássport
2025.12.19. 09:06
Ezek is érdekelhetik