Kosár: Puskás Kadosával az élen értek fel a csúcsra a Honvéd kadétjai

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.04. 18:27
null
A döntőben nagy csatában felülmúlva a Vasas Akadémia csapatát, végül a Budapesti Honvéd lett a bajnok a kadét fiú kosarasok között. Az aranyérmes együttes legjobbja, a csapatkapitány Puskás Kadosa elmondta, nagyon akarták a győzelmét, és szerinte a szív diadala volt ez a siker.

Mint arról beszámoltunk, a Budapesti Honvéd együttese örülhetett a legvégén az U16-os fiú kosárlabda-bajnokság pécsi országos döntőjében, miután a bajnoki fináléban végül a piros-fehérek nyerték meg a fővárosi derbit, 63–55-re legyőzve a Vasas Akadémiát. A Honvéd sikerének legfőbb letéteményese a mezőny legeredményesebbjeként 19 pontig jutó Puskás Kadosa volt, aki emellett 6 lepattanót és 4-4 gólpasszt és szerzett labdát is beletett a közösbe.

 – mondta Puskás az Utánpótlássportnak. – Nem egyénieskedtünk, hanem csapatként játszottunk, és mindenki hozzátette a magáét, hiszen csakis a végcél, vagyis az aranyérem megszerzése lebegett a szemünk előtt. A bajnokság végére tényleg nagyot léptünk előre az egységességben, és közösen, egymásért harcolva értük el ezt a sikert."

A döntő igencsak hullámzóan alakult, mivel az elején a Vasas mindjárt elhúzott 11–1-re, ezután a nagyszünetben viszont már a Honvéd állt jobban 33–29-re. A harmadik negyedet aztán ismét a pasarétiek hozták le jobban, így ötpontos előnyből várhatták a záró etapot (47–42), amelyet végül 21–8-ra megnyert a Honvéd, ezzel megfordítva a meccset, és elhódítva a bajnoki trófeát.

Amikor a meccs közben ellépett a Vasas, akkor sem ijedtünk meg egy pillanatra sem, kitartunk a legvégéig, nem adtuk fel, és ez a mentalitás meghozta a gyümölcsét. A bajnokság elején megígértem a vezetőedzőnknek, Mócsai Milánnak, hogy bajnokok leszünk, és végül így is lett. Megcsináltuk azt, amit elterveztünk. Nagy boldogsággal tölt el minket ez a győzelem, de nem állunk meg. Folytatódik tovább a munka!"

A Budapesti Honvéd U16-os bajnokcsapata Forrás: Budapesti Honvéd

Kadosát az országos döntő All Star-ötösébe is beválasztották. A döntőben a fiatal irányítónak 18 mezőnykísérlete volt, amelyből nyolcat is értékesített.

„Éreztem a felelősséget a vállamon, csapatkapitányként muszáj is élen járnom a nehéz helyzetekben, és megmutatni, hogy a srácok számíthatnak rám.

(Kiemelt kép forrása: hunbasket.hu)

Legfrissebb hírek

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
7 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
8 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
18 órája

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03

Birkózás: formálódik az ígéretes generáció az utánpótlásban

Utánpótlássport
2025.09.11. 09:02
Ezek is érdekelhetik