Kosárlabda: jó úton halad az Eb-re készülő U20-as férfiválogatott

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.14. 14:14
null
Remek játékkal az U20-as férfi kosárlabda-válogatott csütörtökön négy ponttal legyőzte a lengyeleket a Fehérváron lejátszott felkészülési meccsen. Carlos Vallejo, a B-divíziós Eb-re készülő magyar csapat szövetségi edzője elégedetten értékelt a találkozót követően.

Mint arról beszámoltunk, felkészülési mérkőzésen találkozott a magyar és a lengyel U20-as férfi kosárlabda-válogatott. A csütörtöki, székesfehérvári meccset a mieink kezdték jobban: az első negyedet 21–14-re megnyerték, majd a folytatásban a lengyelek fordítottak, így a nagyszünetben már az ellenfél állt jobban két ponttal (39–41). A második félidő kiegyenlített játékot hozott, egyik csapat sem tudott igazán ellépni a másiktól, míg végül a végjátékban a magyar együttes volt élesebb, és a 20 pontig jutó Csendes Péter vezérletével 81–77-re felülmúlta a lengyeleket.

„Összességében elégedett voltam a csapat teljesítményével – kezdte az értékelést Carlos Vallejo szövetségi edző az Utánpótlássportnak. –

Ezen a meccsen a negyvenből nagyjából harminc percen át sikerült is úgy játszani, ahogyan azt előzetesen elképzeltük, szóval ez jó kiindulási alapot jelent. A fiúk kezdik egyre jobban elsajátítani, megérteni azt a játékrendszert, amit szeretnénk meghonosítani, és a tegnapi meccs azt mutatta, hogy élvezik is ezt a fajta játékot. Jó passzban van a társaság, mindenképpen bizakodásra adnak okot az eddig látottak."

Az U20-as férfiválogatott legyőzte az A-divíziós lengyeleket edzőmeccsen Fotó: Girgász Péter/MKOSZ

A siker értékét növeli, hogy amíg a mieink a B-divíziós Eb-re készülnek, addig a lengyelek az európai elitbe, a 16 legjobb csapatot tömörítő A-csoportba tartoznak, vagyis

Carlos Vallejo tanítványainak egy papíron magasabb jegyzett riválist sikerült legyőzniük.

A két válogatott péntek délután 16:30-tól ismét összecsap egymással.

„Azt kell látni, hogy még az út elején járunk, hiszen még csak egy hete kezdtük meg a közvetlen Európa-bajnoki felkészülést – mondta a spanyol szakember. – Hosszú út áll előttünk, sok munka vár még ránk, ugyanakkor nem szabad túlságosan előretekintenünk, jelen pillanatban csak magunkkal kell foglalkozni. Az a lényeg, hogy napról napra, edzésről edzésre fejlődjünk.

A magyar válogatott július 12-én kezdi meg szereplését a romániai B-divíziós Eb-n, amelyen a svédekkel, az ukránokkal, a koszovóiakkal, az örményekkel és a moldávokkal került közös csoportba.

(Kiemelt képet készítette: Girgász Péter/MKOSZ)

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
5 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
7 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
22 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
Tegnap, 11:45

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.02.02. 09:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15
Ezek is érdekelhetik