Sakk: hatodik és hetedik hely az U12-es csapat Eb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2024.06.30. 18:10
null
A lányok a hetedik, a fiúk a hatodik helyen zártak a sakkozók rodoszi U12-es csapat Európa-bajnokságán.

A görögországi Rodoszon szerepeltek csapat Európa-bajnokságon az U12-es korosztályt képviselő sakkozóink. A lányok között Wang Luomeng, Illés-Nagy Nóra és Hangyál Anna, a fiúmezőnyben Hangay Olivér, Mészáros-Csonka Dávid, Szakolczai Alex, Minga-Nagy Ábel Inti és Ilkó-Tóth András alkotta a magyar válogatottat, kapitányként Horváth Csaba és Gonda László volt jelen az eseményen.

A lányok három győzelemmel, két döntetlennel és két vereséggel zárták a kontinensviadalt, és ez a végén a hatodik helyet jelentette.

Hangyál Anna tábladíjat érdemelt ki.  

A fiúk három győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel a hetedik helyen végeztek.

Hangyál Anna tábladíjas lett az U12-es csapat Eb-n Forrás: Magyar Sakk Szövetség

A verseny kapcsán a hazai szövetségi portálon megjelent beszámoló kiemeli, hogy az elért helyezések nem tükrözik a magyar ígéretekben rejlő lehetőségeket. A hazai fiataloknak még kevés tapasztalatuk van a csapatvilágversenyeken, ezért is volt fontos, hogy elinduljanak az Eb-n. A csapatban két fő két, egy játékos pedig egy évvel volt fiatalabb a korosztálynál. Ők tovább erősödve, jövőre is a válogatott tagjai lehetnek.

A lányoknál Törökország, a fiúk között Lengyelország lett az U12-es Európa-bajnok.

(Kiemelt kép forrása: Magyar Sakk Szövetség)

Legfrissebb hírek

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
11 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
23 órája

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
Tegnap, 18:27

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 15:46

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
Tegnap, 14:23

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
Tegnap, 10:53

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58