Tollaslabda: sűrű időszakot zárt az utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.01. 16:33
null
A tavaszi korosztályos tollaslabda országos bajnokságok és a diákolimpia befejeztével fontos időszakot zárt a hazai utánpótlás.

Áprilisban és májusban a szokásoknak megfelelően az összes tollaslabda utánpótlás-korosztálynak megrendezték az év legfontosabb hazai versenyét, az országos bajnokságot: felléptek az U19-esek, az U17-esek, az U15-ösök, az U13-asok és az U11-esek is.

Az esemény – nem meglepő módon – nagy presztízzsel rendelkezik a fiatalok körében, hiszen a hazai mezőny legjobbjai mind elindulnak, a győzelemmel, dobogós helyezéssel pedig meg lehet alapozni a válogatottságot is az év második felére, amelyben az esztendő célversenyei következnek.

„Egyik korosztályos országos bajnokságon sem született nagy meglepetés, viszont pozitívum, hogy

az U15-ösök esetében jóval kiegyenlítettebb volt a mezőny, szorosabb meccseket figyelhettünk, mint korábban. Ez előrevetíti, hogy a szokásosnál nagyobb lehet a harc az Eb-keretbe kerülésért

– kezdi Joó Melinda, a Magyar Tollaslabda Szövetség főtitkára. – Az U19-es lányok esetében megvannak azok a legjobbak, akik közül senkinek sem számít meglepetésnek a győzelme, a fiúknál is a várakozásoknak megfelelően alakultak az eredmények. A fiataloknak sűrű volt az elmúlt időszak, diákolimpián is szerepeltek, amin a tavalyi létszámhoz (nagyjából 1200 gyerek – a szerk.) képest még többen neveztek és léptek pályára; körülbelül ezerötszáz főről van szó, aminek nagyon örülünk, közben pedig nemzetközi versenyeken is részt vettek.”

Idén az U19-eseknek és az U15-ösöknek rendeznek Európa-bajnokságot: előbbiek november végén kezdenek Spanyolországban, a fiatalabbak pedig Lengyelország felé veszik az irányt szeptember első felében.

A válogatottak esetében idén nem a hosszabb edzőtáborokon van a hangsúly, hanem több, rövidebb, jellemzően hétvégi összetartást szervezünk nekik; sok klubból érkeznek, így egyszerűbben mehet majd az összeszokás és a közös munka. A lengyelekkel, a csehekkel és a szlovákokkal megállapodást kötöttünk, szoros lesz a kapcsolat, ami több közös edzőtábort jelent a fiataloknak. Augusztus végén pedig U23-as csapatbajnokság következik, ami a juniorok közül nemrégiben kiöregedő játékosoknak remek lehetőség a bizonyításra.”

(Kiemelt képünk forrása: MTLSZ)

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong: négy korosztályos fiúválogatott lépett pályára

Utánpótlássport
13 órája

Sportlövészet: Európa-bajnok az U16-os légpuskás csapat Burgaszban

Utánpótlássport
14 órája

Karate: Mátraháza után jöhet Ciprus

Utánpótlássport
17 órája

Asztalitenisz: Lei Balázs nagyszerű formában kezdte az évet

Utánpótlássport
22 órája

Vívás: kiélezett küzdelem a junior férfi párbajtőrözők ranglistáján

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
2026.02.04. 17:52

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
2026.02.04. 10:40

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
2026.02.04. 09:08
Ezek is érdekelhetik