Atlétika: Szalai Fanni úszás és tekerés híján is a legjobbak között

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.25. 21:16
null
A triatlonban sikert sikerre halmozó 16 éves Szalai Fanni már atlétikában is korosztályos csúcstartó és Eb-negyedik.

A 16 éves Szalai Fanni kétségkívül a triatlonsport egyik legkiemelkedőbb ígérete. Kvalitásaira akkor hívta fel a figyelmet igazán, amikor tavaly márciusban még 15 esztendősen, a mezőny legzsengébb korú versenyzőjeként elindult a Surseeban megrendezett Arena Games-en, és a sportág sokat megélt, jeles képviselői között bronzérmet érdemelt ki.

A Ganzair Team Újbudában Kuttor Csaba által edzett reménység tavaly még serdülőkorúként megnyerte az ifjúsági Európa-bajnokságot, az idén pedig folytatta remeklését, és 2024-ben már négy junior Európa-kupa-győzelem szerepel a neve mellett. A legutóbbit július elején szerezte Tiszaújvárosban, de előtte nyert Ausztriában, Szerbiában és Portugáliában is.

Szalai Fanni Tiszaújvárosban megvédte címét a junior Európa-kupán Forrás: Magyar Triatlon Szövetség

Fanni azonban nemcsak triatlonban halmozza a sikereket, hanem az atlétikai pályán is.

Az év elején megnyerte 3000 méteren az U18-as fedett pályás országos bajnokságot, a felnőttek között pedig harmadik lett ugyanebben a számban. A június végi, szabadtéri felnőtt országos bajnokságon 5000 méteren indult, és megint csak bronzérem lett a jutalma,

ráaádásul a 16:20.81 perces időeredményével U18-as országos csúcsot állított fel a távon.

A korábbit Varga Gréta tartotta 16:20.81-gyel 2020 óta. Ez a teljesítmény jelenleg is az európai ranglista első helyét jelenti a korosztályban.

A felnőtt atlétikai ob dobogósai női 5000 méteren balról: Böhm Lilla, Vindics-Tóth Lili Anna, Szalai Fanni Forrás: MASZ

Az atlétaként a Margitszigeti AC-ben Csoma Ferenc szakmai felügyelete mellett dolgozó kitűnőség kivívta a részvételi jogot a múlt héten Besztercebányán rendezett U18-as atlétikai Európa-bajnokságon, és

a 3000 méteres síkfutásban kiérdemelt negyedik helyével (9:23.30) a magyar küldöttség egyik legjobb eredményét érte el.

Szalai Fanni negyedik helyen ér célba 3000 méteren a besztercebányai U18-as atlétikai Eb-n Fotó: Zsigmond László/MASZ

Mindez történt július 20-án, szombaton, majd másnap már Németországban volt jelenése, ahol a triatlon Bundesliga tübingeni állomásán újra úszott, kerékpározott és futott. Kell-e mondani, hogy a felnőttmezőnyből kiemelkedve, olimpikonokat és világkupa-dobogósokat maga mögé utasítva újabb magabiztos győzelmet aratott?

(Kiemelt képünkön: Szalai Fanni Fotó: Zsigmond László/MASZ)

Legfrissebb hírek

Molnár Attila Európa-csúccsal indította az évet

Atlétika
5 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
6 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
12 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
15 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.02.02. 09:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50
Ezek is érdekelhetik