Kajak-kenu: a közösség erejében hisz Martinkó Gábor

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.07.31. 14:23
null
A hónap utánpótlásedzője júniusi díját kiérdemlő kenutrénernek, Martinkó Gábornak plusz löketet ad a folytatásra az elismerés.

Ahogyan kedden beszámoltunk róla, ünnepélyes keretek között, a Magyar Sport Házában adták át A hónap utánpótlásedzője júniusi díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselői. A kitüntető cím Martinkó Gábor kenutréneré lett. Júniusban, az év első korosztályos világversenyén, a pozsonyi U23-as és ifjúsági Európa-bajnokságon a szakember tanítványai három arany- és két ezüstéremmel zártak.

A szakember boldogan nyilatkozott az elismerést követően, kiemelve a tanítványai teljesítményét.

„Mindig felemelő ehhez hasonló díjat kapni, kell a megbecsülés az utánpótlásedzőknek. Abban biztos vagyok, hogy plusz erőt, löketet ad majd a folytatásra a munkámban. Én a korosztályos mezőny csúcsával dolgozom, ezek a lányok pedig helyettem oldották meg a feladatot, aminek hála megkaptam a díjat, ezt pedig tetőzték a világbajnokságon nyújtott teljesítményükkel – mondja Martinkó. – Amikor az alaputánpótlással dolgoztam, akkor is a csapatépítést tartottam az elsődleges feladatomnak.

Olyan közösséget kialakítani, amelyben jó hangulatban készülnek a versenyzők, örömmel jönnek edzésre.

Az élvonalban már más a feladat, de itt is nagyon bízom a közösség erejében; ahhoz hasonlítanám ezt, mint amikor egy mozgást az ember lendületből végez el, és nem erőből.”

Martinkó Gábor Fotó: Mura László

Tanítványai közül az U23-asok mezőnyében Horányi Dóra C1 500 méteren első, C1 200-on pedig második lett, míg az Opavszky Réka, Csorba Zsófia kettes a 200 és az 500 métert is megnyerte. Mitropoulos Iliász pedig az ifik között villogott, 500 méteren párosban szerzett ezüstérmet.

„Esélyesként utaztunk ki, de ilyenkor nagyon nehéz feltenni az i-re a pontot. A fiatalok viszont elhitték, hogy győzni tudnak, a kezük pedig egyszer sem remegett meg. A sportolóink mindig különböző személyiségűek, ráadásul a csapaton belül is előfordulnak komoly rivalizációk. Nekem ezt tudnom kell kezelni, ebben viszont partnerek a kenusaink is – ez a legfontosabb.”

(Kiemelt képünkön: a júniusi korosztályos kajak-kenu Eb-n részt vevő UTE-küldöttség; a kép jobbszélén: Martinkó Gábor Forrás: UTE kajak-kenu szakosztály)

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
9 órája

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
17 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
2026.08.11. 16:08

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Kajak-kenu: kezdődjék az egyéves élményutazás a szegedi vb-ig

Kajak-kenu
2026.08.11. 07:21