Vízilabda: bravúros fordítás után vb-elődöntőben az U18-as fiúk

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2024.07.08. 09:02
null
Az U18-as fiú vízilabda-válogatott 13–12-re győzte le a görögöket a korosztály Buenos Aires-i világbajnokságának elődöntőjében.

A magyar vízilabdacsapatok számára egy világeseményen mindig a negyeddöntőben érkezik el a legfontosabb mérkőzés, hiszen ezen a találkozón dől el, hogy a válogatott éremért játszhat vagy csupán az ötödik hely megszerzése marad meg célként.

Az argentin fővárosban, Buenos Aires-ben zajló U18-as fiúvilágbajnokságon nem volt könnyű dolga Korényi Balázs együttesének, mert

a négy közé jutásért a korosztály tavalyi U17-es Európa-bajnokságán diadalmaskodó görögökkel találkozott.

A meccs lendületesen kezdődőtt, és már az első pillanatokban látszott, hogy keménységből ezen az összecsapáson sem lesz hiány. A felek az első negyed felénél 2–2-re álltak, majd a hellének támadásai bizonyultak eredményesebbnek, így az első nyolc perc végén 5–3-ra ment a kihívó (Haverkampf Bence, Benedek Mór és Tóth András jegyezte a magyar gólokat.).

A második negyed elején jött két görög találat, a magyar csapat 7–3-as, négygólos hátrányba került.

Persze, senki nem gondolta, hogy innen nem tudnak felállni a fiúk, de időben el kellett kezdeni a zárkózást.

Ezt a válogatott meg is tette, és Tóth András, valamint Nagy Zalán duplája után a nagyszünetben már 7–7 állt az eredményjelzőn. A mérkőzés harcosságáról árulkodik, hogy a VAR többször is vizsgálódott a brutalitás ügyében.

Tóth András négy gólt lőtt a görögöknek Forrás: vlv.hu

A harmadik játékrész görög góllal kezdődött, de Nagy válasza, majd Balogh Botond átlövése után először vezetett a válogatott, a negyedik negyedre pedig 11–9-es magyar előnynél érkeztek a gárdák.

A záró felvonásban Paján Bátor is feliratkozott az eredményjelzőre, de a görögök mentalitását ismerve, a csapat háromgólos vezetésnél sem nyugodhatott meg. Nem is tette, de az előnyt sem volt képes őrizni, és bő három perccel a vége előtt egyenlítettek a görögök (12–12).

A kiélezett hajrából aztán 47 másodperc volt vissza, amikor Balogh hatalmas szabaddobásgólt ragasztott a görög kapuba, erre pedig már nem volt válasza az ellenfélnek.

A magyar csapat 13–12-es sikert aratott a negyeddöntőben, és készülhet az olaszok elleni elődöntőre.

U18-as világbajnokság, Buenos Aires
Negyeddöntő
Magyarország–Görögország 13–12 (3–5, 4–2, 4–2, 2–3)
Magyar gólok: Tóth 4, Balogh, Nagy 3-3, Benedek, Haverkampf, Paján 1-1.

(Kiemelt képünkön: Balogh Botond Forrás: MVLSZ)

Legfrissebb hírek

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
7 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
17 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 22:04

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2026.08.12. 10:19

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 09:01

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01